Budapest az újítások városa: az állandó innováció, a fejlesztések és a modern szemlélet tökéletes elegyének köszönhetően lépett be székesfőváros a hi-tech megapoliszok előkelő elitjébe.

Az SZDSZ-es vezetőségnek hála soha, egyetlen pillanatra sem szabad megfeledkezni az esélyegyenlőségről, a toleranciáról. Így esett meg, hogy az idei karácsonyfa, melyet nem holmi Parlament elé állítanak, avagy a Vörösmarty térre, szóval így esett meg, hogy idén a karácsonyra nem állni fog, hanem feküdni.

Történt ugyanis, hogy rengeteg e-mail érkezett a problema@support.demszky.hu levélcímre, melyek nagy része azt kifogásolta, hogy az alacsony növésűek, a tolókocsisok és persze az alacsony segély miatti alultápláltságból visszaeredeztethetően kisnövésű purdék nem vehetik ki részüket a szaloncukorból és hogy azonnal kezdjenek valamit.

Nosza, gyorsan egybegyűlt egy kreatívokból és erdészeti szakemberekből álló team, hogy megoldják ezt a problémát. Az erdészetieknek átutaltak 59 milliárd forintot a 4-es metró büdzséjéből, de két héttel a faállítás előtt bejelentették, hogy sajnos nem tudták kitenyészteni a törzs nélküli fát. (A pénz persze elment a drága laborokra és szakemberekre.) Ekkor jöttek képbe a kreatívok: felhajtották Lacoste gallérjukat és azt mondták, hogy vágják le a fának a törzsét és kössék ki úgy. De sajnos ez sem volt jó megoldás, ugyanis nagyon instabillá vált az egész cucc, ezért új megoldás kellett.

Gábornak a bokros teendői (könyvírás és semmittevés) jutott eszébe a mentőötlet: idén a fa ne álljon, hanem feküdjön!

Egyértelmű volt, hogy mi is fog történni. Feldíszítettek hát egy fát, kirakták az Oktogonra, majd eldöntötték, így mindenki hozzáférhet az édességhez. Persze a nyomiknak idén is egy kisebb agility-versenyben kell majd részt venniük, hisz át kell mászniuk a kerítésen, majd a földön kúszva-mászva eljutniuk a fáig, de hát ez már részletkérdés.

Köszi Cigiző. Lassan már tényleg elküldöm neked a matricákat!

Még jó, hogy létrehoztam ezt a töltelék posztsorozatot, így legalább nem érzem kellemetlenül magam, hogy olvasóim, rajongóim nem kapnak semmit a héten. Persze azért rendszeresen látogassatok vissza, soha nem lehet tudni, hogy mikor váltom meg a világot, mikor teszek fel gyönyörűen megkomponált képeket kedves seggemről vagy valami afféle, földi pornó személye.

Most nem zenei programról lesz szó, hanem egy kis magaskultúráról, mert rádfér, rámfér, mindenkire ráfér.

A nyugat fogalma nem csak a kommunizmus vészterhes időszakában jelentett amolyan lelki kapaszkodót, mely erőt adhatott a vörös csillag állandó jelenlétének az elviseléséhez: jóval korábban volt már nekünk egy folyóiratunk, mely Nyugat címre hallgatott.

Ady, Kosztolányi, Babits, Móricz, Tóth Árpád: ha ezek a nevek nem mondanak semmit, akkor kérlek menjél el az első MOL kúthoz, vásárolj öt PB palackot, vidd haza, nyisd meg a csapját mindegyiknek és tíz perc múlva gyújts rá egy cigire. Köszönöm!

Összefoglalva: Petőfi Irodalmi Múzeum, december 31-ig, "100 éves a Nyugat" kiállítás. Kötelező program, kőkemény 600 forintos belépőért cserébe.

Kedvcsinálónak a megnyitó partyn készült képpel kedveskednék nektek, a srácokkal ölelkeztünk össze egy fénykép erejéig (aztán jöttek a varieté táncoslányai, de erről már nem beszélhetek: nézzétek csak meg Frici tekintetét, alig bírta levenni szemét Hajdú Aranka lábairól):

Elkezdtem írni egy posztot, de szar lett, úgyhogy nem kaptok semmit. Bocs.

Van egy világ, melyet bolygónk lakói nem ismernek. Ez a világ sokkalta nagyobb, kiterjedtebb, szerteágazóbb, mint amelyet mi valaha is elképzelhetünk.

Ennek a világnak a neve Betonia.

Betonia lakóinak eredettörténete homályos, csak annyit lehet tudni, hogy egy ősi átok eredményeképpen, melyet egy Asz Phalt nevű varázsló mondott ki rájuk, életük célja csak egyetlen dolog lehet: univerzumok állandó tágítása. Betonia lakói több millió éven keresztül terveztek, építettek, fejlesztettek, karbantartottak, mígnem egyszercsak eljött az a pillanat, melytől a Bölcsek Tanácsa már régóta tudott és tartott: a Nagy Behálózottság Ideje. Rövidre fogva: a Föld alatti világ megtelt. Csordultig. Be lett hálózva, keresztül-kasul, alulról fölfelé, balról jobbra, mindenhol; nem tudtak már hova építeni. Ez volt az a momentum, mely megpecsételte Betonia addig békés lakóinak sorsát: emberi fogalommal élve az anarchia, a káosz ideje jött el, szélsőséges csoportok robbantásokat hajtottak végre (csak kettőt a legsikeresebb akcióik közül: 1883: Krakatau, 1980: Mt. Saint Helens), hogy az elpusztított területeket újra beépíthessék. 

Aztán, ahogy az a természetben lenni szokott, a nép, az istenadta nép, kitermelt egy vezetőt. Ez a vezető volt Bythu Men, aki nem rendelkezett diktatorikus hajlamokkal, de ambiciózus, motivált, határozott egyéniséggel annál inkább. Nagy megrökönyödésre szerződést kötött az Emberiséggel: a szürke nép építhet a világuk legkülsőbb burkának a másik oldalára, cserébe az emberek használhatják azokat. Éveken át minden jól ment:az emberek a betoniaiak által épített utakon gyalogoltak, autóztak, pisáltak. Ha valakinek valami nyomta a szívét, csak le kellett ülnie egy lebetonozott területre, és kiönthette szívét, elmondhatta búját s baját: a beton mindig meghallgatta az embert.

De mint tudjuk, az evolúcióban a magát legfejlettebbnek gondoló pondrófaj, az emberiség sosem volt híres alkalmazkodóképességéről. Egyre inkább elhanyagolta a betoniai küldöttekkel való tárgyalást, pedig a kis szürkék alig várták, hogy újra alkothassanak, újra kiélhessék fantáziájukat, az addig építetteket gondozzák: de nem. Az ember, mivel kapzsi, önző és beképzelt, saját magának akarta a dicsőséget: így mindenféle előzetes bejelentés, egyeztetés nélkül átvette a Külső Héjon épített alkotások feletti kontrollt. Természetesen a betoniaiak nem osztották meg (lévén nem is kérte senki) a tudásukat, a módszereket, a titkokat, így azt sem mondhatták el az embereknek, hogy a betont gondozni kell. Nem csak a kátyúkat, a repedéseket: a lelkét is gondozni kell. Kellett volna. Ezt az ember nem tudhatta, így most kénytelen szembesülni mindenki azzal, milyen ha a betonban felgyülemlett érzelmek, legyenek akár negatív, akár pozitívak, a felszínre törnek.

A beton kiütéses lesz.

Napról napra, óráról órára romlik az állapota. A tünetek (fehér, legalább 20 forintosnyi kiterjedésű kiütések) láthatók szerte a városban: Csepeltől Óbudáig, a Normafától a csömöri határig. 

Kedves Emberiség! A helyzet súlyos. Kérjük, ha legközelebb az utcára lépnek, hajtsák le fejüket és dicsérjék egy kicsit a betoniaik áldozatos munkáját, és fejezzék ki sajnálatukat, hogy a humanoidák vezetői egytől egyig barmok.

És kérem, nagyon kérem: ne dobják el a rágógumijukat!

Hoppá, hoppá, hoppácska. Hatalmas léptékű ingatlanfejlesztésnek lettem kivételesen nem szenvedő alanya. 

Van itt minálunk egy Reál csoporthoz tartozó ábécé, melynek az ablakai előtti vízszintes részeken előszeretettel dekkoltak különböző társadalmi csoporthoz tartozó egyedek.

Szezonfüggő, hogy kik foglaljál el: nyáron C és D kategóriás cigányok szotyiznak, hatalmas héjkupacokat hagyva maguk után, kevésbé meleg időben mocskos ruházatú, az építőiparban tevékenykedő arcok fogyasztgatták a Győri Likőrgyár Zrt. alacsonyabb presztízzsel rendelkező alkoholszerű, likvid állapotú termékeit, Arany Ászokkal öblítve; természetesen minden hulladékot hátrahagyva.

Nade! Úgy néz ki, hogy valami gazdagabb városvédő megelégelte ezt és egy kisebb összeggel megtámogatta az imént említett egyedek elleni harcot egy passzív elhárítórendszerrel.

Vaskerítésről van szó (ekkora méretben jogos a kerítés szó?), semmi csicsa, de nem is egy tyúkháló. Kíváncsi vagyok, hogy meddig lesz helyén, mikor kezd el gyűlni az addigi ülőfelületen a dzsetva, mikor lesz összekarcolva, mikor lesz szétverve. mikor lesz elhordva a MÉH-be. Mivel Kevin Mitnick, Bill Gates és egy ismeretlen, ám minden bizonnyal bestselleríró nőszemély ivadéka vagyok (Billpapi és Kevinapu szerint egy maláj fürdőskurva az anyám, de én nem hiszek nekik) ideteszek egy számlálót, amely számolja, hogy mióta nem történt rongálás. Hisz ezért számláló.

Ilyen

Lakat

Az Index videósai nem olyan töketlen és beszari gyerekek, mint én, ezért (habár rendőri kísérettel) le mertek menni Budapest zűrösebb helyeire is.

Hogy mik vannak Pesten... Éljen a nyóc! Jó mi?

Kevés tagot számláló látványflottánk egyik zászlóshajója a Hősök tere. A kivilágított Lánchíd és egy szakadt, immár csak fizetésért cserébe élvezhető panoráma mellett ez a harmadik számú, leginkább exportált vizuálélménye Budapestnek.

Távolról szép, szép, amolyan szokásos félmonumentalista tér, melyből van úgy cirka negyvenezer a világban. 

Aztán ha közelre ér az ember, akkor azt látja, hogy leülni nem tud, lévén nincs mire, az Ismeretlen Katonának állított emlékhely körül a mindenféle extrémsportnak hívő fiatal űzi amúgy nagyon szép és respektálandó hobbiját.

Kicsiny országunk a többinél legalább százszorosan jobban kínlódja, szenvedi a recessziót. Fogyasztó és fogyasztáscsökkenés, elbocsátások, csődök. Mindent és mindenkit érint, elbújni előle nem lehet, mert ha meg is teszed, rádtalál és egy nagy "Megvagy!" felkiáltással akkora tockost ad, hogy a fejed ravatal-kompatibilissá tételének története legalább egy teljes évadon keresztül lenne főszál az Álomgyár "Sírhant művek" című szériájában; és akkor az még mindig egy "óbazzeg" kategóriás cliffhangerrel fejeződne be. 

A mindenkibe természetesen én is beletartozom. Pár perce a sarki boltos könnyeivel küszködve vallott színt: kedvenc fagyasztott pizzám, mely az Újtípusú Világégés előtt (ami a megjósolt kibertér helyett a tőzsdéken játszódott) még csak 299 forintba került, immár 399 magyar királyi fizetőeszközért cserébe volt csak hazavihető. Szomorú.

Van egy márka, egy autómárka, mely igen nagy családdal büszkélkedhet. Ennek a családnak bizonyos tagjainak szívét itthon állítják össze: ez az Audi, közelebbről pedig (mint gondolom mindenki tudja) Győr városa az, ahol a gyermekeket ontó kórház fekszik. A négykarikásokra nem mondja senki, hogy "A mi autónk", egyetlen autó hátulján sem látható a karikákra vizelő, ördögi mosolyú kisfiús matrica. Ez a márka olyan szavakkal operált, mikor még jómunkás embereket keresett a krach beállta előtt, hogy "te: agilis, csapatmunkás, kreatív", "mi: királyok, vezetők, bőkezűek". Vagy valami ilyesmi.

Személy szerint én adnék egy tanácsot a marketingeseknek.Ha egyszer újra előtúrják a "Reklám" feliratú kalapból a nagyon idegesítő egy-két szavas hirdetéseket, akkor itt egy új szó: empátia. *taps*

"Te: motorcsavarminőségellenőrző, németperfekt, strababíró - Mi: EMPATIKUSOK"

Hiszen ha a márkával nyilvánvalóan azonosulni akaró vásárló empátiát érez a hitelekbe belerokkant emberekkel, vica versa alapon az Audi és minden ott dolgozó hogy ne lenne az?

A héten az elmúlt időszaknak (sajnos) megfelelően igen kevés, mondhatni szart sem kezdtem a bloggal, ennek oka ez meg ez, kibúvó és magyarázat, szar kifogás.

A programajánlóban az a jó, hogy az olvasók nem szeretik és szerintük nincsen sok értelme, viszont elolvasnak bármit, amit isteni billentyűzetleütéseim utám öltenek alakot.

Ma egy koncertet és egy expot javaslok. Előbbire én is szívesen elmennék, amennyiben tegnap este nem sikerült volna, hát... szóval én most két-három hétre megünnepeltem a hétvége szentségét.

Ma este A38, Erik Sumo Band; Tövisházi Ambrus, Kiss Erzsi, elszállós, bólogatós, ordibálós, táncos, friday i'll be dead.

Szombaton én meglátogatom a sógorok fóvárosát, talán még egy poszt is születhet belőle, hogy bezzeg ott.

Vasárnap viszont a Tattoo Expo 2008 kiállításon leszek, akit érdekelnek a tetoválások, esetleg hord is egyet, annak ott a helye.

Mit lehetne tenni a galambokkal? És a galambokat etető emberekkel? A kép a belvárosban, a Ferenciek terén készült.

Ezt az esős-taknyos valamit, mely mintegy két hónapos késéssel köszöntött ránk, elűzni ugyan nem lehet, csak túlélni.

Péntek van, a többség számára véget ért az igavonás, remélhetőleg van pénz, kedv és némi energiátok még arra, hogy szórakozzatok.

Személy szerint javaslom nektek a magyar könnyűzenének nevezett fostengerből kiemelkedő kevés szigetének lemezbemutató koncertjét az A38 hajón. Ők a Kaukázus, mely sokkal jobb számokkal is bír, mint amit a nagyközönség a rádiókban hallhat.

Ma este, A38, 1900 forint.

(Sajnos) szintén ma este lesz a világ vége után balra a második utcában letelepedett Wigwamban a Monster Magnet, rikkirakkirakkendrol, egyenesen Amerikából. Éjfél után ezer forint a beugró, cserébe pogó, izzadtság, ördögvilla, sör, bor, pálinka: a rock örök.

Természetesen az is lehet, hogy se kedved, se energiád semmihez. Azoknak javaslom, hogy mielőtt hazamennek, ugorjanak be a Sparba/Tescoba, vegyenek egy jó üveg bort (pl. a Wunderlich pincészet Siller névre hallgató termékét, esetleg szintén tőlük egy finom Villányi Portugiesert), bújjanak oda asszonyhoz és... ne csináljanak semmit. Jó hétvégét!

Közeledik a pénteki nap, úgyhogy ideje, hogy közzétegyem ezt a posztot is.

Egyszer réges-régen, de még ebben a galaxisban utam a Mechwart ligetbe vezetett, hogy az újonnan megnyílt Olé! bisztróban fogyasszam el a jól megérdemelt churrosomat. Miközben tömtem kedves pofámat, azt vettem észre, hogy a Moszkva tér felé igyekvők általános jelleggel leszarják, hogy a gyalogosoknak lett annak idején kitalálva a zebra, nem pedig a négykerekűek átmeneti parkíroztatására.

Ekkor már tudtam, hogy egyszer még egy szaftos-zaftos poszt lesz ebből, ez most félig-meddig meg is valósult: igaz, rohadt hideg volt, ezért csak pár percig álltam ott és készítettem a megdöbbentő erejű képeket, de a lényeg átjön. Majd egy kevésbé seggfagyasztó estén csinálok még képeket.

Addig is, kedves autósok: NEM életbevágó átérni azon a sárgán. Pláne nem péntek késő délután, amikor gyakorlatilag az egész város beáll.

Szűk

Szűkebb

Kis sunyi a háttérben

Kevésbé szűk

Te figyelj mán, menjünk mán sétálni! Hát de hová? Mit tudom én, valami zöldbe. Jajhaggyámá, tök messze van innen minden, haggyámáhaggyá. Naaaaa, cserébe megmasszírozom a talpadat. Na jó egye fene, akkor menjünk. Tudsz itt zöldet a környéken? Hát... Hát a Margitsziget az az nem? Olyan, hát olyan zöld. Jó, akkor menjünk.

Szórólapbeállítás

Csak a turista lógatja bele a lábát

Te jó isten, ettől a sok reklámtól úgy néz ki a blog, mint valami kibaszott teletábbi. Színes és roppant idegesítő. Igyekszem majd kímélni retinátokat, a megoldásig türelmeteket kérném, igazán köszcsi.

Szorgalmas bloggerpajtásom, Cigiző éles szemmel, felhúzott kamerával, nyomásra kész mutatóujjal örökítette meg ezt az IKEA padot. A szépen, ámde igen szar minőségben felújított Király utcában tekinthető meg a képen szereplő műalkotás.

Kortárs-e? Update 938-e? Budapest-e? 

Ha neked is van valami érdekességed, küldd el ide: welovebp KUKAC gmail pont com

Itt a hétnek a vége, lássuk csak.

Mára tudom ajánlani a Pendulum koncertjét, mely hígitja a dárenbézt valami tinglitangli énekkel. Kellemes programnakígérkezik. Anno elmaradt a Szigeten a koncertjük; akinek hetijegye volt, annak miért nem ingyenes? MÁV Vasúttörténeti Park, este valamikor. 

Szombat este, Ráday Pub: na igen, ez még inkább közelebb áll szívemhez és ízlesemhez. Az újra megnyitott, minden eddiginél büdösebb és füstösebb helyen fellép a The Real Mckenzies: aki bugyi nélküli, skótszoknyás férfiak rákenrolljára akar pogózni, ott a helye. Este 8 van kiírva kezdésnek, de hát ez egy punk koncert, ugye.

Vasárnap este, a Dürer kertben lesz megtekinthető a zseniális Momentán társulat improvizációs estje, a RögvEst. Nem is szülok többet, ezt MINDENKINEK LÁTNIA KELL legalább egyszer.

És ami egész hétvégés program, melyen én is feltűnök majd: mi más lenne, mint jégkorongosaink szereplése, olimpiai selejtező mérkőzéseik. Mindenki jöjjön el, lesz sör, hangulat, jegyárak nem túl vészesek; a YouTube egyik leghangulatosabb videója következik.

Még hogy én mindig csak a negatívot, a fost, a rosszat. Ennek most aztán vége! Feltaláltam a spanyolviaszt, hisz olyan posztsorozatot próbálok útnak indítani, amellyel gyakorlatilag minden harmadik weboldalon össze lehet futni. 

Csakhogy!

Én nem ömlesztve, kategóriánként fogom ezt tenni, hanem egyet emelek ki, EGYET, ami szívemnek kedves. Egyet, amire én is megyek, vagy legalábbis mennék, ha aznap estére nem lenne már másik programom. Nem leszek álszent, nem fogok mindenféle kortárs/klasszikus szart ajánlani, amit én két percig sem bírnék nézni/ülni/hallgatni. 

Itt nem fogtok olvasni semmi leírást a bandáról/alkotóról. Kaptok egy videót, képet, valamit, aztán ha tetszik, akkor menjetek. Ha nem? Ha nem, akkor meg lehet kommentelni, hogy ki mit ajánl aznap estére. Alváson kívül.

Első ajánlatom: 

Vad Fruttik 

Sajnos a "Forradalom" című remekművüket még nem lehet megtekinteni

Helyszín: Budapest, Szeparé bisztró, Teréz körút 55., ma este nyolc óra, kámongó.

Létezik Budapesten legalább egy hely, ahol a Jó találkozik a Gonosszal, a Fekete a Fehérrel, a Yin a Yanggal. A páros két tagját egy jól elkülöníthető demarkációs vonal választja ketté, melynek centruma valószínűleg a virágos-füves rész, egyik végén Kossuth szobrával, a másikban pedig a biciklisek által előszeretettel ugratónak használt, hát, izé, valami fémmel. 

A Kossuth téren üldögélni szép időben jó dolog, lehet bámulni a sok turistát, lehet gondolkodni, hogy sétálgató rendőröket miért nem lehet a város más pontjain is látni, netalántán a lakosság biztonságérzetét növelendő, lehet idegeskedni, hogy miért pont melléd ült le a rózsaszín, sípolós énpicipóniját a kelleténél pontosan ötször gyakrabban megnyomó kislány a (stílszerűen) Kossuth cigit szívó családapával, na meg persze a fekete lakkcipős, fehér frottírzoknis, alul joggingot, felül pulcsit és farmerkabátot viselő, a kettő között (nagyon fontos!) előrehúzott övtáskás anyukával.

És persze társadalomföldrajzi megfigyeléseket lehet végezni: például a nyugdíjasokat lehet tanulmányozni.

A magyar lakosság nagy részét kitevő nyugdíjas bandát én nem szeretem. Rosszindulatúak, mindig akkor vannak úton, amikor a leginkább láb alatt vannak, életkorukból adódóan azt gondolják, hogy térdre kell esni előttük és fényesre nyalni aszott seggüket, imádnak panaszkodni, imádnak fölényeskedni. Epésen megjegyzik, ha az új alkalmazott a hentespultban ugyanazért az árért kettővel kevesebb szelet Pick szalámit mér ki (bezzeg a Marika), kárognak, ha felemelik a gyógyszerük árát, állandóan mondják a magukét. Mintegy lábjegyzetként: ettől függetlenül én sokszor hallgatom a dialógusukat. Sokat lehet tanulni, tapasztalni. Például a fentebb említett, főkategóriás panaszokat általában az átlaghoz képest magas havi nyugdíjjal rendelkezők sütik el. Akiknek a Szabadság térnél van lakásuk, akik a "gyerekektől" legalább 50 ezer forintos hozzájárulást kapnak évente tizenkétszer, akik rendesen, dolgosan végigdolgozták a 3X, 4X évet, csak éppen jobban megy nekik.

Sikertelen ember lévén én még hiszek a tömegközlekedésben és a füstmentes megoldásokban, ezért vonattal szándékoztam utazni a minap. Volt még egy órám az indulásig, ezért megragadtam szerkesztőségi feleségem kacsóját: nem kell nekünk klisés Margitsziget, nem kell nekünk giccses Szabadság tér (amit szerintem legalább két mesterlövész tart szemmel az Amerikai Nagykövetség tetejéről), irány a gyümölcsöntések, tüntetések, állandó felújításoknak helyet adó terület: irány a Kossuth tér!

A poszt elején írtam a szobor előtti terület kettősségéről. Nem tudom mi az oka, de figyeljétek meg: a szakállas faszi emlékművével szemben állva jobb kéz felől nem, vagy maximum 1-2 padon fognak ülni. Míg a Parlamentnek háttal ülve gyakorlatilag az összes pad foglalt lesz. Kis tripünk alkalmával is ez volt a helyzet, és én bizony elhittem a tömegnek, hogy a rendezői balon ülni sokkal pihentetőbb és hangulatosabb lehet, így hát mi is elfoglaltuk helyünket. Ekkor elkövettük kapcsolatunk egyik nagy hibáját, amit minden bizonnyal sokáig fogunk emlegetni: oldalbordám elfeküdt a padon, fejét az ölembe hajtotta (nem, nem kezdett neki mindenféle orális disznóságnak, ha mindenáron el akarjátok képzelni a jelentet, akkor talán a Notting Hill című film záróképét javaslom) és jó volt nekünk. Gondoltuk mi. 

Fontos mondat: a szemben álló padok mindegyike (értsd: az összes) tök üres volt.

Hallgattuk a madarakat, csócsáltuk a vattacukrot, háttérben halk zene, naplemente, amerikai zászló, büszkevagyokrádésszeretlek, majd egyszercsak megjelent AZ. 

A Nagymutter.

Mellettünk is akadt még egy üres pad, de a nagyi és barátnője mindenképpen mellénk akart telepedni. Először nem értettem, hogy miért haladt el előttem kétszer, a szemeit feltűnően meresztgetve rám. Gondoltam, hjaj istenem, már megint egy női rajongó, aki a belső combjára akar aláírást. Végül is, nem vagyok én semmi elrontója, bár ki tudja, hogy 80 és a halál között hány négyzetméteren terül el a definíció szerinti "belső comb", na de gondoltam: gyere te kis buja lány te, igen, pikula vagyok, oké, mehet a fénykép is, átkarollak, tedd fel iwiwre, masztizhatsz is rám egyet, okéoké, de ha most nem haragszol, kérlek hagyj minket magunkat.

Nos, ez a gondolat meglehetősen gyorsan megsemmisült bennem, amikor nagyi megfordult és a valaga, mintegy leszállópályára kerülve, elkezdett ereszkedni. Felénk.

Ennek már a negyede sem lett volna tréfa, ezért ijedten mondtuk, hogy hát izé, mit parancsol? 

- Le akarunk ülni.

- De ott egy másik pad, miért tetszik akarni ennyire pont ide, ugyan már, ne már.

- Azért, mert ez nem fekvőpad.

Nos, igen. Grószmutter mindenképpen beletalált a közepébe, az nem fekvőpad volt. De gondoltuk gyakoroljuk azt a fene nagy demokráciát, hátha összejön egyszer az életben.

Persze nem jött, mert a Nagyi és barátnője végül leült mellénk, nem akartam jelentősebb konfrontációt, hisz egy vinnyogó, titeket feltűnően kibeszélő nyugger nagyon veszélyes fajta.

Ekkor megkezdődőtt a kötelező párbeszéd köztük: "mai fiatalok", "hallottátok a Gyurcsány mit tervez?", "havi ötszázzal kevesebbet kapok", " Plusban vettem ezt a cipőt, ezerkettőkilencvenkilencvolt, hát nem tudtam otthagyni", és hát persze az örök sláger: kinek milyen gyógyszert írtak fel.

Pár perccel később felszabadult kettővel odébb egy ülőpad, ekkor elvonultak a nagyik, mi pedig ottmaradtunk. Döbbenten. 

Ha esetleg van olvasóm, aki magas fokon űzi az ezoterikát, meg paranormált, meg mindent, ami Fox és Scullynak izgalmi állapotot idézne elő: kérem, írja meg a választ, miért mindenki a bal oldalon ül.

Ps.: Nem sokkal később, talán három-négy napra rá megint arrafelé volt dolgom.

Megörökítettem egy, a padot előírásszerűen használó nénipárt, és egy renintent fiatalembert.

Hát, ennyi. 

Rendes

Huligán

Nahát, nahát, most nézem, pár nap híján 1 hónapja nem volt Napirokkant rovat. Ne engedjétek  így elfajulni a dolgokat, ha láttok egy érdekesebb tütüt, szép kék igazolvánnyal az ablaka alatt, nosza, készüljön a fénykép, küldjétek el nekem és cserébe kaptok +2 erkölcsi, +4 szemfüles skillpontot.

D.Á. például már level 15-ön jár, amihez az is hozzájárult, hogy ilyen szépet küldött nekem. Van benne dzsip, kártya, köszönetmondás: tisztára, mint a jobb filmekben.

Kedves blog!

Sok szeretettel küldöm az alábbi autócskáról készült képeket, amiket ma fotóztam a várnegyedben. Bár kifehéredett a képen a rendszám, de a rokkantigazolvány száma tökéletesen látszik. Kis közjátékként a mellettünk elsétáló, a látványt szintén furcsálló járókelők egyike felvetette, hogy száll be ebbe a hatalmas járgányba a vezető, mire a "Feldobják a platóra!" választ kapta. Szeretném megköszönni kedves sógornőmnek, F. B.-nak a kölcsönkapott fotógépet.

Üdv,
D. Á.

Napi kérdésünk: vajon rokkant-e az illető? Vajon meg lesz magyarázva, hogy lehet, hogy keringési problémái vannak és nem csak az lehet rokkant, akinek kettővel kevesebb lába es eggyel kevesebb karja van? Én tudom a választ. Hát te?

UPDATE: A gyűjtemény fotózása egy délelőttöm 20 percébe telt.

Geszti és Demszky kreatív ötletekben sosem szenvedett hiányt. Ennek a két remek embernek összedolgozásának gyümölcse az első Sz@RC kiállítás!

A helyszín ezúttal nem holmi Felvonulások, nem holmi '56-osok tere; a kiállításnak a Dohány utcáról nyíló Rózsák tere ad helyet!

Egyedülálló exhibition ez, mely napról napra, óráról órára változik. Ezért is éri meg napjában akár többször is visszalátogatni a helyszínre: garantáltan más szín, szag és látványélmény éri az emberek érzékszerveit. Egyszerűen lehetetlen érzések nélkül elhagyni a gyűjteményt, az első látogatók véleménye szerint ez az érzés leginkább a hányás előtti pillanatokra emlékeztet, amikor a kocsmában ülve már tudod, hogy itt gondok lesznek, rohansz a rötyi felé, kezed a szád elé kapod, de már mindegy, akaratlanul is jön a vertikális torokmozgás, de a vécé túl messze van, hopp, ez feljött és csorog az ujjaid között a lé és jön az ebéd.

Érdemes megfigyelni, hogy a pályaművek általában hasonló koncepciót képviselnek, ez pedig az esetek túlnyomó többségében a fák totál halott töve. És akkor még hogy a bunkó budapestiek nem gondolnak az embertársaikra, ugyan, kérem...

A szabadtéri kiállítás természetesen teljesen ingyenes! Sőt, arra is van lehetőség, hogy kezdő, de magukban elég elhivatottságot érző potenciális művészek megmutassák a világnak tudásukat. Ehhez elég elmenni bármelyik kutyatenyésztőhöz (szegényebb wanabíművészeknek irány az Illatos úti ÁPISZ, ahol ingyenesen beszerezhető a kutya alakú ecset, sőt, ha mázlink van, még temperát is kapunk a méltán híres Pedigré Pál márkanéven), aztán jól meg kell tömni a kutyát, persze úgy, hogy a különböző érdekszférákhoz tartozó, magukat állatvédőknek hazudó balfaszok, mint mondjuk, hmhm, nem is tudom, legyen valami fiktív nevük, legyen mondjuk a nevük Négy Mancs, szóval jól megtömni aztán lemenni a parkba és... várni. Várni. Aztán amikor a kutya maga alá hajtja popsiját és megindul ánuszának nyíló-záró mozgása, akkor megragadni derekát és az elképzelt belső képnek megfelelően mozgatni az ebet, mely így a kívánt képet festi a szürkésbarna vászonra.  Ha végeztünk, és az átlagnál exhibicionistábbak vagyunk, még kis papírtáblán is hátrahagyhatjuk az alkotó nevét, fajtáját, esetleg a tempera pontos leírását, összetételét.

A Rózsák terei templom és a körülötte fekvő park nemrég lett teljesen felújítva. Az addig az épület mellé szarató emberek nem vihetik be (jobb esetben) négylábúikat, de mint tudjuk, magyar ember jég hátán is, ezért itt a megoldás. 

Szomorú... Kár érte. Hogy őszinték legyünk, az ember akárhol is lakjon Budapesten, bárhol találkozhat a Sz@RC-cal. Ez van.

Türelem, készül. Csak sok a kép.

Rossz szomszédság török átok - tartja a népi bölcsesség. Nem értem, hogy miért kell az országunkat sokáig rabigában tartó, sanyarú sorsú, se nem Európához, se nem Ázsiához nem tartozó törököket belecibálni ebbe a dologba, a szomszéd kertjébe az éj leple alatt a kutyaszart átdobásban, állandó hangoskodásban, nyitott ablaknál hangosan kúrásnál (bár ez utóbbi egy IT-kocka helyzetében akár emelheti is az ingatlan értékét) szerintem világbajnokok vagyunk; következménye semminek nincsen, ha szólni mersz, akkor meg lesz húzva az autód, vagy hogy a mára már bőven klasszikussá vált Belgát idézzem: "ha beszólsz nekünk akkor szét leszel baszva, ha nem beszólsz nekünk akkor is szét leszel baszva, ne pofázzá' hülyeségeket, mer' kibaszott ki leszel nyírva, megleszel nyúzva, mint a házinyúl, kurvára ki leszel belezve, hát nem érted, hogy ne szórakozzá' velünk, mer'szét leszel baszva, szét lesz baszva a családod is ha most azonnal nem hagyod abba".

Meg tudom érteni, hogy vacska miért érzi kellemetlennek helyzetét. Én pédául a konyhánkból a szomszéd ház tetejére látok rá, aminek kéményéből rendszeresen (télen-nyáron) sötét színű, szúrós szagú füst ömlik. Naná, félcigány vállalkozó barátunk égeti a műanyagot az ellopott kábelről...

Szia Budapest Száksz/bloggertárs!
 
Az én storym eltörpül holmi falravizelés mellett, de nem kevésbé pocsék együttélni vele - most már naponta. Egy hegynek az oldalában lakom, szép kertes házak között. Gondolnád, de jó nekem. Csend, madárka, finom földillat... S a durva valóság? A nagy magyar virtus, hogy ami éghető, égessük el. Tavasszal maradék levél, gaz. Nyáron menő csávók vagyunk, hát kerti parti, ha meg a gaz nagy, annak rakunk alá egy kis tüzet. S hogy a környező szomszéd ablakán éppen beszáll a füst? S a szomszéd számos, egy gyújtással vagy húsz leteríthető. Ősszel krematórium, látni sem érdemes, hát szürke vastag füst jár mindenkinek.
Semmi gond gondolnánk, hiszen van hatóság, aki azonnal fut, segít, ha baj van. S ehhez képest? A kerületi közter felügyelet napi 8 órában dolgozik. A kerületi rendőrkapitányság nem mozdul rá a szabálysértésekre, még akkor sem, ha ez törvényszabta kötelessége. A fővárosi közterfelügyelet arra hivatkozik, hogy van kerületi közterfelügyelet, a tűzoltóknak meg nem feladata már az égetéssel okozott légszennyezés megakadályozása. Kérdem én, a levegővételhez van-e jogom? S ha valaki úgy érzi nyafogok, hát szippantson bele egy felgyújtott fűkupac füstjébe és ítélje meg, hogy szeretne-e minden nap ilyen környezetben élni. Amúgy a helyi rendelet leszögezi, égetni nem szabad. Kár, hogy az önkormányzat saját rendeletét nem tartatja be.
szia
vacska

Na és neked hogy keseríti meg a szomszéd az életedet? Vagy... Te hogy keseríted meg a szomszéd köcsög életét?

Jópajtási látogatásom végeztével hazafelé tartottam ma reggel egy HÉV-szerelvényen. Beértünk az egyik megállóba, talán az Árpád hídiba, amikor egy relatíve jól öltözött (bár én a felhajtott galléros műmájer köcsögöket kevésbé kedvelem, de hát ez van) 18-21 éves fiatalemberre figyeltem fel. Éppen a megállóba, a megállóra húgyozott. Nem nagyon törekedett arra, hogy kamuflálja műveletét, sőt, a szintén roppant mód értelmiséginek tűnő barátai előtt talán még menőnek is gondolta magát, amint Red Bull-t fogyasztgatva, a Hajógyári Sziget egyik méltán híres szórakozóhelyének afterpartyjáról hazafelé tartva lepisálja a megálló falát. A mögötte elhaladó emberek persze nem szóltak neki, mígnem arrafelé járt egy utcaseprő, aki ezt mondta:

- Ide kell húgyozni? Most tényleg ide kell húgyoznod?

Mire a haladás közben a két vállát valamiért mindenáron a törzse elé öt centire nyomni akaró, betonkőkemény srác ennyit mondott:

- Fizetem az adót bazdmeg, valami nem tetszik?

Önök is lepisálnak egy közterületen álló falat, csak mert fizetik az adójukat? Aki nem fizet adót, az nem pisálhat?

Furcsa egy hely ez. Furcsa.

Nagy valószínűség szerint dokumentálva lesznek a szombati összejövetel történései mind képekben, mind hanganyagban, ezért nem részletezném annyira nagyon az általam választott "Ökológia" szekcióban lezajlott dolgokat. Inkább csak egy-két villanást, emlékképet osztanék meg a kisérdeművel.

Az egész "Városálom"-banzáj megnyitóján Rogán Tóni mondott rohadt hosszú és rohadt unalmas beszédet: szolid mijobbancsinálnánk és még szolidabb előrenarancsok. Aztán meglepődött, hogy a város A pontjához közel fekvő B pontjába autóval 55 perc alatt lehet eljutni és hogy ez szerinte sok. Aztán hogy mennyire jó, hogy ilyen sok fiatalt érdekel ez a város és hogy őt is, és jó itt élni. Beszédét elmondta, leült, majd három perc múlva elhagyta a rendezvény területét. Vehehehehe, elkötelezettség meg lojalitás, mi? 

Egy-két előadás, semmi extra, szar a városvezetés, satöbbi.

Kávészünet, előadások, ökológia, irány a terem (nagy táblán jelölve, hogy itt bizony ma egy élő legenda, maga PIKULA fog kerekasztalt beszélni), hát igen, hallgassuk, hallgassuk, kik is ezek.

dr. Csanádi Csaba mondandója nem sokban különbözött egy közepesen érdekfeszítő egyetemi előadástól, számomra nem ő a nap embere.

Következett Lányi András, a fullig telt terembe több hallgatója is befészkelte magát; nyilván kell az az ötös kurzus. Kifejezetten szórakoztató volt az előadása, még akkor is, ha nem sok újat tudhattunk meg a... Hát, nem is emlékszem miket mondott. Mindegy is, a lényeg, hogy jófej a pali, irigylem a diákjait (persze sokszor az ilyen tanárok a legnagyobb seggek, mint ahogy mindig csak akkor volt cukros briós meg képregényes pohárban osztogatott meleg kakaó az iskolában reggelire, amikor nyílt nap volt és jöhettek a szülők), jól osztotta az észt.

Ekkor jött Illés Zoltán, akivel szemben az idő teltével egyenes arányban (inkább exponenciálisan) növekedett az ellenszenvem. Valaki, aki a szórakozóhelyek csendesítésében és az alkoholhoz az esti órákban való hozzájutás nehezítésében látja Jézus újbóli eljövetelét? De kérem. Csak a korrektség kedvéért: jó előadás volt, az időlimit lejárta után is hallgattam volna. Na sebaj. Hozzá (is) kapcsolódott a nap egyik nyilvános konfrontációja, amikor elkezdett vitatkozni Lányival valamilyen régebbi sérelmen ("IZ:te voltál-LA:nem, nem én voltam-IZ:akkor ti voltatok-LA:nem, nem mi voltunk-IZ:seggarc-LA:vagyte-IZ:nincs bennem harag-LA:bennem meg van"). 

A "seggarc" szó, mint olyan, csak a képzelet szüleménye, pusztán a helyzet drámaiságát hivatott volt jelezni.

Ezután jött a XVI. kerület polgármestere, Kovács Péter, akit én már a nyolcadik percben megutáltam. Hát bazdmeg, az képtelen volt a seggén nyugodtan ülni. Minden negyedik mondat után grimaszolt, viccesnek gondolt dolgokat mormogott maga elé, ha elhangzott a "piros", a "szocialista" vagy a "bal" szó, ő fittyegett, füttyögött, kár, hogy nem köpött minden ilyen esetben.

Ő megmagyarázta, hogy ő fingta a tizenhatodik kerületi mini-passzátot, elmondta, hogy annyira durván kemény, hogy azt mondta egy ingatlanfejlesztőnek, hogy "nem" és hogy őt sosem tudja meghatni a pénz, és klimatizált utcák lesznek jövőre, sőt, ha minden az eddigi ütemben halad, jövőre átadják az Árpádföldi Kilövőállomást, ahonnan az űrbe juttatják majd a "Cinkota Space Station"-t.

Persze arra nem tért ki, hogy mondjuk a Dezsőfia utcában lakók miért csak egy T-34-essel tudják megközelíteni a lakhelyüket, lévén akkora fostalicska minőségű ott a... hát... burkolat? Inkább felszín.

A közönség soraiból többször is felszólalt egy fura hangú legény, aki néha többet beszélt, mint kellett volna és nem vette észre, hogy kurvára senkit nem érdekel sem a nyomora, sem a mondandója. Jó, persze ezt nem mondták meg neki (sőt, Illés Zoltán egyenesen odáig ment, hogy megköszönte a kétoldali kommunikációt.)

Ekkor jött az ingyenebéd, hidegtállal, kolbászos hússal, kukoricasalátával, nagyon kellemes volt mind esztétikailag, mind ízilag (igen, lag), bár Vitézy Dávid elállta az utat előlem, és lekéstem az utolsó banánt, mely ikebanaként volt jelen az asztalon. De attól még megettem volna. 

A délutáni kerekasztalok délután vették kezdetüket (NEMMONDOD), ez nyilvánvalóan kevésbé volt érdekes nálunk, mint az előadások.

Ott volt Lukács András, aki nagyon szimpatikusan beszélt és nagyon szép terveket mutatott a leendő (leendő?) Kossuth - Rákóczi útról, beszélt a Levegő munkacsoportról (vagy nem?), satöbbi. Ott volt még László János, főbicajos, aki nagyon védi a cangások érdekeit. Nagyon. Néha talán túlságosan is. Ott volt még Mátyás "A hang" György, önkínzó, rádiós-száguldós-autós-riporter-blogger, az autósok oldaláról, kellemes ellentételezése volt László Jánosnak. Aztán ott volt még a buszos.blog.hu kolléga is, akinek, mint azt a táskájából előkerült cetli bizonyította, volt egy titkolt, másik énje is: egy biciklis énje. 

Aztán persze ott voltam Én, akire külön reflektort irányították, szorongattak jobbról és balról, bombáztak kérdésekkel, de évtizedes, a médiában szerzett tapasztalatomat elővéve oly könnyen pattant le rólam minden, hogy csak na.

Summa summarum, jó ötlet volt ez az egész, lehetne többször is hasonló, nem csak egy oldali (érted!?). Hát ennyi.

 Ja, legközelebb az esernyőkre is adjanak cetlit a ruhatárban. Aki meg elvitte az enyémet, szarjon kombájnt.