Október harmadik napján megint szavazni kellene, és bár különösebb izgalmakra, szoros versenyre nem lehet számítani, rögtönzött plakát és jelöltcsemegére azért még mindig futja.

1. Fidesz

Az a mindenkori, a főbejáratnál lévő Budapest feliratnál tevékenykedő szekuriti, aki nemcsak, hogy felállít arról minden turistát, hogy ez itt életveszélyes és tilos, hanem még a fényképek elkészítésének az idejére sem megy el onnan.

Magyarán, minden képen, amelyet esetleg majd otthon mutogatnak a jobb sorsra érdemes turisták, lesz egy In-Kal legény, akiről az értelem úgy sugárzik, ahogy naplementében a láthatósági mellényük.

 Egy-két, magát sikeresnek érző fiatal-, és középkorú úriember tényleg elhiszi, hogy a Népszabadság elkülönített teraszára bejutni, nos, az már valami?

lesz még azért új poszt, csak fáj az orrom

Rejtély, misztikum, földöntúliság, idegenek, paranormális történések: ezekkel a címszavakkal lehet jellemezni a Gonosz tevékenységét a XI. kerületben. A Wikipédián olvasható egy bejegyzés a címben említett jelenségről, melyet bizonyítani persze senkinek sem sikerült még. Eddig. De a Budapest Száksz előtt nincsenek titkok, blikki aprólékossággal eredtem újságírói (hahaha) orrom után, és igen, azt hiszem kijelenthetem: bizonyítékokkal tudom alátámasztani a spontán emberi öngyulladás tényét. A környék legidősebb és legbölcsebb embere, Géza bácsi kedvenc székében szokásához híven nagyban fejtegette a Füles nyolcvanhetedik évfolyamának huszonhatodik számában a "Szókirakót", mert nagyon megtetszett neki a megnyerhető ajándék: ötliteres, nemesacél kávéfőző. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy bizsereg a bőre: betudta annak, hogy már két napja nem fürdött, gondolta ő, biztos ez a normális. Aztán... A szemtanúk (Mária, 42 és Alajos, 56) állítása szerint alig pár másodperc alatt zajlottak le az alábbi események: Géza bácsi kezében a magazin elfüstölt, az öregúr bőre felhólyagzott, elfeketedett, majd az egész bácsi lángba borult és égett, mint a Reichstag. 

Én már csak a visszamaradt nyomokat tudtam megörökíteni, ezeket láthatjátok alant.

Nyomok

A szék

Géza bácsi

Persze az elnyomó rezsim megint megpróbálta tagadni, a szőnyeg alá söpörni az egészet. Különlegesen képzett manipulátoruk, Sanyi ügynök az alábbi szánalmas kis magyarázatot adta a fentiekre:

Kedves Száksz!
 
Mellékelten csatolok 1-2 fotót, amit a XI. ker Csóka utcában lőttem április 28-án.
Valaki felgyújtott egy kukát annak tartalmával együtt, no és persze egy kényelmes széket is, amit ki is helyezett az utcára.
 
A kiégett kuka és annak tartalma ráégett a járdára. Mivel ebben az utcában dolgozom és zavart a látvány, lefotóztam és elküldtem az FKF Zrt ügyfélszolgálatának e-mailjára. Ők vissza is válaszoltak 30 percen belül, hogy az ingatlan tulajdonos kötelezettsége a járda takarítása. Gondoltam, hogy talán a XI. kerület jegyzője majd összeszedeti, a XI. kerületi közterületesekkel, ezért elküldtem neki is, amelyre még nem érkezett válasz. 
Én értem, hogy ezek pitiáner dolgok, de azért gáz, hogy senkit sem zavar csak engem!
Mondjuk a szék már eltűnt és az odakozmált kuka és tartalmának a fele is, valami jómunkásember lapátolt vagy az erózió? 

Remélem a jegyző olvas titeket és tesz valamit.
 
Köszi: Sanyi

Hogy mi történhetett? Az álláspontomat továbbra is fenntartom. Az Olvasó pedig döntse el, hogy kinek hisz.

Továbbra is várjuk az emailcímünkre a furcsa történeteket: mindennek utánajárunk!

Mostanában gyakorlatilag minden hét mindegyik napjára jut valami balhé; itt a legújabb.

"A magyar állam, mint jogi személy, perli Zrínyi Miklóst, II. Rákóczi Ferencet, I. Ferenc császárt és a Magyar Királyi Strabag Építészeti Rendet többrendbeli szerződésszegésért, sikkasztásért és kartellezésért."

Mindösszesen ez állt a levelezési címemre eljuttatott titkos dokumentumban. Nem hagyhattam annyiban a dolgot és nyomozni kezdtem.

Történt, hogy mikoron Zrínyi (1620-1664) megállapította, hogy háború esetén mi mindig el leszünk picsázva, hacsak nem hozunk létre valamiféle tisztképző iskolát, beindultak a már akkoriban is lassan őrlő bürokráciai fogaskerekek. Egészen II. Rákócziig (1676-1735) őrőltek, aki erre azt mondta, hogy "Ejszeno!"

Ez az "ejszeno" történelmi gólyaszarként 1808-ig keringett, amikor is I. Ferenc császár a reggeli híradásban meghallotta ezt. Kérdezte is a szónokot, hogy ez mire vonatkozik?

Jahogyez - válaszolta a szolga - hát kéne valami tisztképző, már a Zrínyi is megmondta. Hát akkor építsünk! - mondta Ferenc, és lőn, lett is elődje a mai Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemnek.
 

Eddig minden simán ment, többé-kevésbé egyszerűen eljutottunk 2009 augusztusának 31. napjáig, amikor is egy városatya meglátta, amit nem szabadott volna.

Zrínyi Miklós, II. Rákóczi, I. Ferenc, de még a tapasztaltnak számító Királyi Strabag sem tervezett a ZMNE Hungária körúton lévő kampuszára légkondicionáló-elrejtőket.

"Budapesten, amely világváros, egyszerűen példa nélküli az ilyen pofátlan, lehúzó, tróger munka." Kelt ki magából Hagyó Miklós. "Nem ezért fizetett ki szépapám, gróf Hagyó többszázezer forintot. Most nézze meg, hát milyen munka ez? Maga szerint ez esztétikus? Egy 200 éves épületelen ez a sok külső egység? Hát kihantoljuk azt a három gecit, és úgy bepereljük őket, hogy csak na."

Annyira ideges lett, hogy nekifutásból felszaladt az épületen és letépte az utolsó M betűt, hogy ezzel mintegy rituálisan is megbosszulja druszája hanyagságát.

Megpróbáltam megszólaltatni a leendő alpereseket is, azonban csak a Strabag reagált megkeresésemre

"Cégünk stratégiája (amely akár mottónk is lehetne) akkoriban is ugyanaz volt: sok pénzért kétes minőséget. Büszkék vagyunk arra, hogy a Strabag Zrt. évszázadok óta élvezi a magyarok bizalmát és szeretét. Hajrá Bukarest Száksz, nagyon szeretjük a blogot!"

Van egy folyónk

Jobb sorsra érdemes fővárosunk közepén csordogál a Duna.

A boldog békeidőkben (szép időjárás esetén) polgártársak ezrei keresték fel kikapcsolódás céljából a partot, lehetett ott nőzni, főzni, evezni, horgászni, úszni, dugni, életkortól és politikai beállítottságtól relatíve függetlenül. Ezeket természetesen ma is lehet csinálni, mint ahogy azt csinálják is, csak sokkal kevesebben és sokkal rosszabb minőségben. Részlet az Állami áruház című filmből, mely ha kissé turbózva is, de megmutatja, hogy mit is jelentett az '50-ev években a bícsfíling:

Manapság? Ki szeret úgy evezni, ha a kölcsönkapott, amúgy tengerre való hajójával gizdázó kis balfasz két méterre húz el a kajaktól? Ki akar sült debrecenit enni, ha délutánra olyan fosás jön rá, hogy megemelkedik a kiáramló gáz sebességétől a slozin? Ki akarna úszni a Dunában, ha két napra rá mehet a dermatológiára, mert a bőrét elhagyta a Szövetség utcában, útban a nemibeteg gondozóhoz?

Nem is olyan régen volt egy Közös Duna Felmérés nevű akció, melynek keretében a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig végighajózott több, nagyon nemzetközi és nagyon felszerelt kutatócsoport, hogy egymással összevethető eredményű felméréseket végezzenek annak kiderítése céljából, hogy a retken és Ophelie maradékán kívül mi leledzik még szeretett folyamunkban.

De érti valaki és messzemenő következtetéseket is tud levonni, ha azt mondják, hogy sajnos "a 4-izo-nonilfenol jelenléte meghaladja az előírtat"? Vagy mondjunk "az alga-tömegprodukció pH-növekedést és nappali oxigén-túltelítettséget okozott a középső szakaszon"?

Nem sokan.

A kísérlet

Ezért mintegy független laborként közérthető, laiukosok számára is könnyen követhető, tudományos sallangoktól mentes kísérletbe fogtam bele.

Babcsíráztatás.

Egyszerű, mint a TV2 műsorstruktúrája.

Mindenki ismeri, mindenkinek vannak róla emlékei, ezért nem is pazarlom a szót, nézzük, mi is a lényeg!

Ugyanolyan tejfölöspoharakba (próbáltam korhű Bedeco kupakokat szerezni, de nem jártam sikerrel) ugyanolyan földbe ültetek ugyanattól a piaci árustól vásárolt ugyanolyan babokat, ugyanolyan körülmények között.

A lényeges különbség az öntözővízben keresendő. Mindegyik babot ugyanolyan palackból (nevén nevezve: Balfi szénsavas ásványvíz palackok) fogom slagozni, viszont tudni kell, hogy ladik hiányában a vizet a partról voltam kénytelen vételezni.

Négy helyről vettem locsolóvizet, délről észak felé haladva ezek:

• nem sokkal Budapest közigazgatási határa után a Lakihegyi adótoronnyal átellenben a susnyásban, hogy lássuk, milyen víz hagyja el Budapestet
• az Erzsébet hídnál, ahol az Ördögárok a Dunába torkollik, hogy igazoljuk avagy megcáfoljuk a budaiak önelméletét, hogy nekik még a szaruk is különb
• a Népszigeten
• referenciaként (vagy elrettentésképpen, majd kiderül) kimentem a konyhába és teletöltöttem

Az első köcsögben a víz eléggé zavaros volt, átlátni rajta nem lehetett. Dokumentáció a helyszínről:

Ott a torony

A Népszigetnél a víz jóval tisztább volt, látszik, hogy Budapest felett van, bár inni ebből is csak végszükség esetén:

Ott csak fa van, de ez tényleg a Népsziget

Ezek után jött a csodálatos Ördökárok, dupla ipari kesztyűben:

Az ott az alján nem más, mint SZAR

A szereplők

Mint köztudott, minden bab sajátos személyiségi jegyekkel bír. A villalakók az alábbi közkedvelt celebekkel mutatnak hasonlóságot:

A délről jött, napbarnított lovászfiú lesz HAJDÚ PÉTER!

A budai virágszarú szerepében mostantól MEDVECZKY ILONA!

A csodálatosan üde, ártatlan és szüzies nem is lehet más, csak TÓTH LÜSZI!

A semleges, a példakép, a mindenki által kedvelt profi szerepében HAGYÓ MIKLÓS!

Műsorvezető: én.

Kövessék hát a műsort, mely garantáltan szórakoztató és izgalmas lesz! Lesz itt szereplőbemutatás, beköltözőshow, aztán még ki tudja?

Fotók a lakókról és a villáról még a héten itt, a Budapest Szákszon!

Titkon mindenki őket nézi. Te is. Valld be, nem szégyen. Nem azért van 80 csatornás tévécsomagod, hogy így kompenzáld Géza nagyobb mellű felesége miatt érzett kisebbségi komplexusodat. Nem. Azért van 80 csatornás digitális pakkod, mert keresed őket. Keresed őket, akik gyakorlatilag csak délelőtt és késő délután között sugároznak, hogy csak a kiváltságosak nézhessék a Műsort. Keresed őket, mert ahogy megpillantod a logót, ahogyan felbukkan ez a bájos kopasz arc 15 centis fülbevalójával, nos, szégyen, nem szégyen: felizgulsz. Hozzádszólni nem lehet, vécére kimenni nem tudsz, mert ottragadsz a képernyő előtt. Ez a karizmatikus figura, akinek kisugárzási mértékét csak egy csernobili Uri Gellerhez lehetne mérni, ő Horst Fuchs.

Szétesik az autója? Vegyen Platinum Lakkvédőt! Válogatott tudóscsoport ellenőrzése mellett ráfosatunk az autójára 100 galambot. Aggódik? Ugyan! A Ws Teleshop Platinum Lakkprotektor használata után autója nem hogy szebb lesz, mint újkorában, de kétszer annyiért fogja tudni eladni! Nem hiszi? Horst Fuchs bebizonyítja!

Önnek elavult turmixgépe van? Ez nem is lehet kérdés, hiszen a mi ajánlatunk EGÉSZEN BIZTOSAN jobbat kínál, mint ami magának lehet! Vegyen nanoszűrős turmixgépet Horst-tól és Gábitól!

Várjunk! Mi ez? Kedves nézőink, nem fogják elhinni, de most telefonált nekem a WS Teleshop elnök-vezérigazgatója: ha 10 percen belül hívnak, akkor nem csak hogy 9990 forintos akciós áron lehet az Önöké a nanoszűrős turmixgép, de emellé ajándékba adunk egy kétszáz darabból álló elefántos bögrekészletet! Hogy? Várjanak, újabb hívás! ÚRISTEN! NEM FOGJÁK ELHINNI: 5 PERCIG ÉLŐ AKCIÓNKBAN EGYET FIZET, KETTŐT KAP A HUSZONHARMADIK SZÁZAD TECHNIKÁJÁT KÉPVISELŐ KONYHAI MINI-ROTÁCIÓS KAPÁBÓL! És emellé még két szett, a NASA által kifejlesztett aranytitánium csavartkés is az Öné lehet! Hívjon most! (Itt Gabi már többedik orgazmusán esett át.)

----------------------------------------------------------------------------------------------

Egy kis ízelítőt láthattatok ennek a remek embernek a munkásságából.

És most megérkezett közénk, ennek a kis országnak a fővárosába, hogy a roswelli ufók által itthagyott technikai csodát, a [gyengébb szívű olvasóink üljenek le, vegyék be a Betalocot, igyanak egy pálinkát] villanyborotvát promotálja. Különleges reklámfogással  (ún. gerillamarketing segítségével) vezetik be a terméket. Sok cég ódzkodik ettől, de a világ olyan vezető (és persze mérhetetlenül gazdag) cégei, mely elit klubnak a WS Teleshop is a tagja (tagja? Alapítója!) nem félnek az újtól, a rendhagyótól. A belvárosban lehet találkozni Horsttal, Gergely volt olyan szerencsés és az Astorian le is tudta fotózni ezt a zseniális figurát, na meg persze azt a varázseszközt, melynek működési elvét a legkiválóbb elmék, többek között Stephen Hawking is vizsgálja.

Remek versenyünk folytatódik! A második előselejtező sztárja, nem mást, mint... Tarlós "BuziknemlesznekaSzigeten" István!

Update: A szavazógép nem megy, mert a Poll-R lehalt. Faklyú. Tessék kommentbe írni, legyen-e ő, avagy ne legyen-e ő.

Az uborkaszezon csúcsra jár, szellemi és fizikai aktivitás a skála abszolút negatív oldalán: csendben izzadni jó.

Ezért is örültem meg ennek a három napja beesett levélnek, melyről először azt hittem, hogy egy civil olvasóm kapta el a pillanatot, mikoron is az Orbán Viktor nemzetegyesítőt és haver-integrálót szállító kisbuszt sikerült rokkant helyre lehelyezni.

Aztán persze kiderült, hogy Harangozó Tamás kisdobos volt az a szegfűs oldalról, aki jó helyen volt jó időben, és hihetetlen lélekjelenlétről téve tanúbizonyságot fotózott.

No mindegy, ettől Stumpf még alkotmánybíró lett, Schmitt meg elnök, szóval nem oszt és nem szoroz, mindennapi érdekességnek elmegy.

8

K. fotózta, majd küldte el az alábbi szöveggel körítve:

"Ferihegyen fotóztam, nyilvánvalóan rokkant volt az illető. A diszkréten izmos, kelleténél négy számmal kisebb pólót és tangapapucsot hordó sofőr a pinella barátnőjének segédkezett a csomagok hordásánál. A butája még az ajtót sem csukta be.

Én meg ha már arra jártam, fényképeztem."

Hát, szörfös rokkant sem volt még.

Akárhányszor tapasztalom, mindig fura, hogy az emberek mennyire magától értetődőnek és normálisnak gondolják, hogy a szemetüket eldobják az utcán.

Lepukkant, gsm-boltos dagadt geci vállalkozó rágyújt, cigidobozt eldob, pedig a legközelebbi zöld kuka kb. másfél méterre volt tőle.

Kérdeztem, hogy nehéz lett volna bedobni a szemetesbe?

Rekciója: háagyaámáakurvaANYÁDNENÉZZÉBAJODVANMIVAMIVAMIVAGÁCI

Ezekkel egyébként mit kellene kezdeni? Megbeszélni vele, hogy már a kedves édesanyja is a kukába dobálta a kuncsaftok használt kotonjait? Elmagyarázni, hogy az Audi A6 és a BMW 5 miért nem számít vagánynak idehaza? Vagy ott helyben lelőni?

UPDATE2: Nos, kiokosítottam magam. A képeket professzionális módon eltorzítottam, a rendszámra/névre utaló kommenteket eltávolítottam.

És akkor nézzük. Kikapcsolom a félkövér írást, mert fele annyira karakter kell egy sor megtöltéséhez és ez zavaró.

Máris jobb. Szóval! Előre bocsátom, hogy így vagy úgy, de megvan a legolvasottabb posztom a blog kezdete óta: reméljük, hogy összejön a tízezer egyedi látogató.

A kommentek között feltűnt kjoe45, aki állítása szerint az autó tulajdonosa. És én elhiszem. Kedves kjoe! Igazából szivességet tettél nekem azzal, hogy jelentkeztél: nem nagyon akartam abbahagyni a rovatot; és így, hogy nem "igazi" napirokkant a főszereplő gépjármű, továbbra is kitartó hajtóvadászatra biztatok mindenkit.

Többször is felmerült a matricadolog a kommentekben: nyugodjatok meg (már aki izgatott volt), csak az én lustaságomnak köszönhető, hogy még nem készültek el a viccesebbnél viccesebbnek gondolt ragasztványok, szóval türelem... Amúgy a Napirokkantba anyagot küldőket már jó ideje ezzel hitegetem, hogy amint megérkeznek, kapják is. Tényleg így van, nem hazudtam: csak ezeket tervezni kell, nyomtatni és nem utolsósorban fizetni. A más autójára felragasztáshoz pedig: én is sokáig gondolkodtam azon, hogy összeragasztgatom más autóját. De aztán letettem erről, mint ahogy arról is, hogy egy szöget tartottam állandó jelleggel a zsebemben: ki tudja mikor állnak keresztbe a járdán. Muhahaha. Szóval más tulajdonát csak a nagyon bátor és/vagy nagyon gyors olvasóimnak javaslom.

Na de vissza Józsefhez. Inkább nem sütöm el azt a közhelyet, hogy "sajnálom, hogy lesérültél" avagy hogy "megváltozott a világszemléletem". Egyrészt nem én okoztam a balesetet, másrészt mert nem érzem így. Ugyanakkor tudnod kell, hogy valahol sajnálom, hogy pont egy ilyen, az írása alapján (legalábbis a nyelvhelyesség, helyesírás, igényesség vonatkozásában) normálisnak tűnő ember esett a blog áldozatául. Ezért kérek elnézést.

Vicces, hogy Te, aki a gépjármű tulajdonosa vagy, annyit kértél, hogy szedjem ki a rendszámtáblát és a nevedet közszemlére tevő kommenteket. Nem jöttél itt perrel, nem anyáztál, nem kapcsoltad be a Caps Lock-ot, nem kérted meg a blog.hu szerkesztőit, hogy adják ki az IP-címemet, hadd gyújtsd rám a házat. (Ha meg igen, akkor rábasztam.) Vicces, mert ezt megteszik más kommentelők, akiknek nagy valószínűség szerint nincs Ferrarija, sem egyebük, mégis hatalmas elánnal szórják az "irigy", a "szarrágó", a "szánalmas", a "kiskamasz" jelzőket.

És most hozzájuk szólnék. Nem kívánom bemásolni a más hozzászólók által írt dolgokat, sem pedig ismételgetni magamat: más autók kommentjei között rá lehet bukkanni a gondolataimra. Olvassátok csak, legalább nem hiába csinálom ezt a blogot. Szóval. Tisztázzunk valamit, mert ha ezek után meglátok még egy ilyen jellegű hozzászólást és ne adj' isten tag a hozzászóló, akkor sajnálatos, de használni fogom a "Hozzászóló kitiltása" opciót. Tudom, akkor ne csináljak nyilvános blogot. Nyilvános, de ahogy egy kocsma is nyilvános, a tulajnak joga van nem kiszolgálni, bizonyos viselkedési normák áthágása esetén pedig kidobatni a vendéget: amennyiben ezt a hasonlatot sem értette meg valaki, kérem jelezze a blog elérhetőségén, és színes rajzban elküldöm neki.

Nem gondolom azt, hogy mindenki csaló. Tényleg nem, szolgáljon bizonyítékul a jelen poszt nem csak nekem, de az olvasóknak is. Ugyanakkor nem, ismétlem nem (nem) fogom azt gondolni, hogy mindenki, aki hosszú gatyát visel, garbóban van, ingben jár, az féllábú/félig robot/összeégett. Hogy miért nem? Mert mindenki tudja, hogy milyen mértékű a korrupció, a mutyizás, a csalás, a kézalattiság (ez értelmes?), a sunyiság, a kijátszás.

Mindenki látja, hogy mekkora parasztok élnek közöttünk, akik röhögve csináltatnak maguknak igazolványt, jogtalanul. Felhívnám a figyelmet a jobb hasábban, kicsit lejjebb található "Ezért van Napirokkant" bekezdést: ezért van Napirokkant. Mert van alapja.

És igen: a Centrumnak a kurva anyját. A retkes kurva anyját, helyét felszántani, sóval behinteni. Szar banda. Le velük. Meg az összes többivel: a pénz egyenesen az önkormányathoz folyjon be, a pénzt kérjük visszaforgatni: garázsokat, őrzést, tiszta járdát, kátyúmentes utat akarunk! De ne lehessen ezzel takarózni, hogy én nem fizetek a Centrumnak, mert tolvaj banda. Oké, vegyen magának 60 ezerért kártyát. De akkor ne csodálkozzon, hogy azok, akik fizetnek rendesen és szintén nem akarnak hatszáz métert gyalogolni, csúnyán fognak nézni.

Kedves kjoe45, te az általánosítás áldozata vagy. Kár érted, elnézést. Viszont kiváncsi lennék a véleményedre, Te mit tapasztalsz ez ügyben? Véleményed szerint itthon mindenki megérdemlően kapja meg? Miért ilyen könnyű dolog ezt is kijátszani? Soha nem néztek/szóltak meg eddig?

Még egy dolog: szerintem ne vedd fontolóra az SMS fizetést: elég ismert lett az autód, hogy mindenki tudja: ez kjoe45 Ferrarija, és bár roppant hülyén néz ki az igazolvány (mert valld be, elég kontrasztos), de ő nem csaló.

És most publikálom a frissítést. Nyilván sok elírás és hiba, magyartalanság lesz benne, ha lesz időm végigfutni az egészet, majd szépen javítgatom. Addig is üdv nektek.

UPDATE1: Tyűűűűűűűűű, mi van itt. Izgatott hangvételű telefont kaptam, mely szerint a kommentek között feltűnt a tulajdonos is. A fotókat gyorsan módosítottam a PhotoShop UberPro legújabb verziójával, további közlemények a kommentek elolvasása után várhatóak a klaviatúrámból.

Kész, vége, ennyi volt. Sajnálattal közlöm a kedves Olvasókkal, hogy a Napirokkant véget ért. Nagy karriert befutott, csúfosnak sem mondható a búcsú, de nem árt a csúcson abbahagyni.

Amikor elkezdtem ezt a rovatot, valahol mélyen reménykedtem abban, hogy egyszer sikerül vagy nekem, vagy egy Napirokkant-vadászattal megfertőzött olvasónak az, ami most végre valóra vált.

Egy rokkant Ferrari.

Mielőtt az a három-négy emberjogi aktivista örülni kezdene, aki naivságba öntött szófosásban szenved és állandó jelleggel pattognak a kommentjeikben, hogy hát de ilyet nem szabad: nem miattuk gondolkodom el a Napirokkant befejezésén. Sőt, mivel a blog egyik célja a szórakoztatás, most még ki is firkálom a rendszámtáblát, hogy ők is felhőtlenül anyázhassanak.

Nem tudom, hogy van-e még értelme csinálni. Nem tudom, hogy ezek után az Index blogszerkesztői megteszik-e még nekem azt a nagy szívességet, hogy ha folytatom a rovatot, akkor kirakják-e Index címlapra (amit ezúton is köszönök nekik, hatalmas segítséget jelent az újabb és újabb olvasók szerzéséhez és a blog ismertségének előremozdításában), vagy ez nekik is egyfajta beteljesedést jelent.

Marci küldte nekünk Őt, mert Ő már olyan, hogy én már szavakat sem találok rá.

Mit is mondhatnék... Szeretlek Marci!

Kedves olvasók... Ha még akarja valaki, hogy folytassam a Napirokkantat, jelezze a kommentekben. Én most... Én most elmegyek sírni. Hogy a gyönyör avagy a búcsúzás váltja-e ki, még nem tudom.

Mindenesetre azt még el szeretném mondani, hogy én úgy gondolom, bizonyos márka, bizonyos fogyasztás és bizonyos árkategória felett egyszerűen ciki az igazolvány használata. Ha nekem Ferrarim lenne, de mondjuk csak fél lábbal élnék, akkor sem tenném ki. Egyrészt mert szarul néz ki, másrészt mert ciki.

Hello!

 Megvan a Ferrari. YES!!!
 VIII.ker. Gyulai Pál utca. (Rókus kórház előtt).
 A paraszt papírtigrisek a Mozaik étteremben kajáltak, és kurva idegesek lettek amikor látták, hogy fényképezek. Sajnos róluk nem tudtam használható képet összehozni, pedig érdemes lett volna. Na mind1.
 
Jó munkát
 
Marci

Magyarország még kelet. Nem momentán kelet-nyugat, hanem kelet. Mégis, amióta volt az a bizonyos rendszerváltás, a sok nyugati "dolog" már szépen beette magát társadalmunk legmélyebb bugyraiba is: McDonald's, eldobható pelenka, Levi's, brainstorming, meeting, PC (nem a kompjúter), manager, miegyéb.

Már az előbbi rövidke kis felsorolásban is helyet kapott két cég, cégecske. Ezeknek a multiknak a rohadt nagy hasznon kívül nem árt figyelni a külsőségekre, a plebs fogyasztói társadalom felé való kommunikációra is: mondjuk diszkrét felirat jelzi a papíron, amiről a darált disznófülből készült hambit eszed, hogy újrafelhasznált papírból készült. Vagy mondjuk a működésképtelenné vált akkumulátorokat vissza lehet vinni, így már a cég feladata megbízni a helyi kiskirályt, hogy a városhatárban tegye le a senki földjére  a veszélyes hulladék biztonságos, emberre, állatra közvetlenül ugyan nem, közvetetten annál is inkább veszélyt jelentő helyen való lerakása.

Ezeket korábban szimplán normális világfelfogásnak, környezetkímélésnek nevezték. Csakhogy az egyik legfeleslegesebb szakma jeles képviselői, melynek a neve PR (public relations), az egyre inkább elhatalmasodott, kiélesedett versenyben arra gondoltak, ezt is be kellene vetni az újabb és újabb ügyfelek be, majd kizsákmányolásánál. Szóval az időről időre kialakult jelszavak a multiknál többek között (nem feltétlenül kronológiai sorrendben): vevőcentrikusság, környezetvédelem, jó minőségű termékek, jó ügyfélszolgálat, remek szervizháttér, seggen fütyülő lovacska.

Na de 2008-ban. 2008-ban a jelszó: Social Investments. Társadalmi szerepvállalás.

Hogy könnyebb legyen megérteni, ím pár példa:

2008. márciusban és áprilisban a Somlai Angyalka Alapítványt támogatják azok, akik a Telekom Adományvonalat hívják a 1788-as számon. A Somlai Angyalka Alapítvány alapítója és névadója egy idős hölgy volt, akinek a kutyákért és az emberekért való tenni akarása hozta létre a vakvezető-kutya kiképzéssel foglalkozó alapítványt 2003-ban. Az Alapítvány négy fő programtervének fenntartásához és bővítéséhez kér segítséget: a tenyésztési-, a kölyöknevelési-, a kiképzési-, és az utógondozási programokhoz

Az előző, a bloghoz mérten elképesztő magas olvasottságot, sok kommentet és a szokásosnak mondható megosztottságot magával hozó Fura épületek poszt alapján úgy döntöttem, hogy megint vételezek a szememre egy építményt. (A várva-várt aduász, a Lehel téri piac megérdemli, hogy verőfényes napsütésben fényképezzem, hogy minden egyes kitüremkedés, minden egyes tervezési izé jól látható legyen.)

A nyilvánvalóan nagyon fontos embert szállító sofőr nem értette, hogy miért bosszankodtak miatta a zebrán átkelő gyalogosok.

Kedves Sofőr! Hát azért, mert egy tuskó, bunkó fasz vagy.

Na, melyik az a magyar politikus, amelyik tömegközlekedik?

Naaaaaaaaa?

Hisztérikus hangvételű telefont kaptam, mely szerint mindenképpen nézzek rá a levelesládámra, mert ott aztán olyan van, hogy. Hogy mi? Hát egy pina! Nézzük csak, mit ír nekünk Jim koma:

Szervusz!

Bár tudom, hogy épp a Szigeten vagyol, azért gondoltam megosztom, ma (08.14.) mi esett meg velem.

Épp egy leánybarátommal ültünk a Terror házánál, amikor valami furcsát figyeltünk meg.

Jött egy kamerás csákó, egy aránylag nagydarab fószer, s egy igen érdekesen felöltözött hölgyemény, akit az előző pórázon vezetett meg taszigált. Ez még akár mindennapos is lehetne itt az északbalkáni népköztársaság kopár szík sarján, meg a székesfővárosban... csakhogy a nő előkapta melleit, megmutatta a kamerának, dörzsölgette, simogatta, meg amit akarsz. Épp leszakadó pofámat kaptam volna el, amikor erre még rátett egy lapáttal: megfordult, bugyi le, pucsít, kamerának villant. What you see is what the fuck.

A velem lévő lány ekkor gondolta úgy, hogy ezt megörökíti, hisz közvetlen közelünkbe értek: 'Look, she's taking a photo of your ass!' szólt a nagydarab úriember, a kamerás pedig diszkréten odébb állt. Én szépen megpróbáltam őket elküldeni a kurva anyjukba, angolul, de ügyet sem vetettek ránk, folytatták menetük az Oktogon felé. Odébb még bemutattak egy négykézlábon-mászást, meg miegyebet, a járókelők felettébb nagy örömére.

Butapest, 2008, Hángöri

Ez igen! Kedves Jim, ezért a sztoriért jár neked egy csodálatos Budapest Száksz póló, majd kérlek jelentkezz be érte.

Mindenki jöjjön Szigetre, aki meg nem, az fotózzon ilyen csuda dolgokat és küldje el nekem, mert az mindenkinek jó.

A Nagyrét. A közelben van, tömegközlekedéssel is könnyen, viszonylag gyorsan elérhető, zöld övezet, egy belvárosinak ez már maga a dél-amerikai esőerdő.

Gyermekkorom lassacskán homályba vesző emlékei között kutatva sok itt eltöltött vidám percet (mit percet! órákat!)  tudnék felidézni, melyeket többnyire az óvodámnak és az általános iskolámnak köszönhetek. De most, hogy révedek, mintha a középiskolám gólya-ismerkedése is itt lett volna megtartva... Igen, határozottan emlékszem, hogy hangosan kerepelve (*kerepkerep*), piros kartoncsőrrel a fejemen kellett repülést imitálva átrohanni a rét egyik oldaláról a másikra: ez a többségnek sikerült is, én sajnos pofára estem egy előzőleg egy kutya (vagy medve) által ásott és a susnyást sunyi módon rá visszahajtó likban, úgyhogy vérezve bár, de törve nem, elértem célom.

Visszafelé haladva az időben, felrémlik még, hogy itt próbáltam ki az egyik első 100 forintos boltban vásárolt, neonrikítózöld bumerángomat. Ez azonban nagy valószínűség szerint konstrukciós hibás szériából származhatott, mert hozzám vissza soha nem jött, ellenben (tekintve, hogy lehettem akkor kb. 130 centi mély) szemmagasságban elhajítva állandó rettegésben tartottam a 10-15 méteres közelben tartózkodókat.

Amikor jött a nyár, és írtuk a táblára (na jó, nem mi, hanem Ari néni és Magdi néni) az ÁCIÓ, KÁCIÓ-t, szóval ekkoriban az óvoda vezetősége minden évben kitűzte a kirándulás időpontját: szerda reggel 8 óra. Természetesen mindenki izgatott volt a Nagy Utazás előtti estén, nem tudtuk, hogy a Tini Nindzsás/Barbies (a kapitalizmus szele már átfújt a Lajta innenső oldalára is) hátizsákunkba mit tömjünk: az anyu mindig mondta, hogy ennyit nem vihetek, mert a szendvicseknek nem lesz hely, erre persze mindig megsértődtem, hogy bezzeg a többieknek tuti megengednék, erre apu rögtön replikázott a mondattal, mely generációjában szállóigévé vált: "Engem nem érdekelnek a többiek." (Persze ha nem kaptam piros pontot valamilyen feladatra, akkor otthon rögtön megkérdezték, hogy "Na és a többiek?".)

Aztán mindig elérkezett a Nagy Nap. Anyuék még kómásan, a falon át is tisztán hallom a Kossuth Rádió reklámszignálját: "Ki nyer ma? Játék és muzsika 10 percben"-promó, de én, én már felöltözve, zoknit és bugyit egyedül felhúzva, Transzformerszes bézbólkalap a kézben, menjünk már! Blahán felszállás a Ganz villamosra, jaj de lassú, vajon a többiek ott lehetnek már? Megérkezés, büszkén tudomásul vevés, hogy az elsők között vagyunk, na nézd már, a Robi hozhatta a focilabdáját... Anyu, nem szeretlek!

Gyűlik a nép, irány az 56-os villamos... Lehet, hogy anno még nem ez volt a száma, most ez. Ari néni hangja száll az akkoriban 100%-ig plázamentes levegőben: A KÖVETKEZŐVEL MEGYÜNK! Izgatott sustorgás, anyu hagyjáááááál már, tömörülés, integetés... Búcsúzunk, pedig légvonalban nagy valószínűséggel senki sem lesz 8 kilométernél távolabb az őt nemző pár legalább egyik tagjától. Akkor is csak fél napig.

Zakatol, zörög, csattog a sárga hernyó, mi a lehető legtermészetesebben próbálunk viselkedni, mintha 4-5 évesen teljesen magától értetődő lenne a közlekedés.  Gyermekzsivajjal telített utazás ez, két természetesség között játsszuk a menőt, ki éri el a leszállásjelzőt (senki), ki hozott csipszet (mert az akkoriban még nagy dolog volt), kinek milyen Turbó rágó matricája papírja van ésatöbbi. Aztán megérkezünk a Hűvösvölgyi úti megállóba. Leszállás. Kevés autó, madarak, melyek nem galambok, ordibálás, Kisvasút távoli dudaszava idáig hallatszik, egy pesti gyereknek ez motiválóbb, mint a Lehel kürtje csatazajban. Mindjárt ott vagyunk! Gyaloglunk a számunkra hatalmas és beláthatatlan erdőjellegű valamiben, mígnem egyszercsak... Ott álltunk a szélén. A Nagyrét peremén. A Nagyrét nekem akkor valóban nagy volt, de nem csak nekem, mindannyiunknak: külön-külön és tömörülve is. NAGY. Ahány gyerek, annyifelé elfutás, hivatalos pesztráink agyvérzés és infarktus kapás, szemük 800 irányba szétállás: elszabadultunk!

Summa summarum, imádtam azt a helyet. Ezért is gondoltam egy nagyot, és kirándulni mentem az azt megérdemlő személlyel a hétvégén a Nagyrétre.  

A Moszkván manapság nem gyermekzsivaj hallatszik (miért is hallatszódna március első hétvégéjén?), hanem százééé a virág, az elem, a cigicigicigicigi, a parfüm, a seggen fütyülő lovacska. Etnikum az itt álldogálók nagy része, egy jobb razzia legalább 6 évet hozna nekik fejenként: elnyomom magamban az intolerancia és rasszizmus csíráját, haladok tova. Csak és kizárólag nyugdíjasokat látok, egyesével (patikából haza), kettesével (orvostól haza), többesével: panaszkórus light. Megérkeztünk a hűvösvölgyi végállomásra: a pár éve felújított parkoló és lépcsős rész teleszemetelve, széttagelve, szétbarmolva... Hát igen. De majd ott, ott majd jó lesz, a nosztalgia és a szép emlékek által előcsalt könnyek áztatják allpr arcom, á semmi baj, csak valami belement, nem kell zsepi... Törjük utunkat rendületlenül a Rétre vezető ösvényen, mely kerekesszékkel használhatatlan (lásd később), az út mellett pedig minden (MINDEN!) információs tábla, térkép, emlékmű lefújva, leverve.

De aztán hirtelenjében ott volt Ő. Hát így kezdődött.

A bevezető út; mi az erdő középső részét átszelő

ösvényen jöttünk, lásd a térképet

Ott álltam, és hirtelen több érzés is a hatalmába kerített. Először is: ez kisebb lett. Vagy én lettem nagyobb? Nem is tudom... Elszomorított, ami fogadott. Először is, meglepett, hogy a rét Nagykovácsi út felé eső oldalán lakókocsi-putriban lakik valaki. Vagy legalábbis erre asszociáltam a száradó ruhákból. Kicsit később kiderült, hogy legalább félhivatalos státuszban más is lakik ezen a második kerületi ingatlanon: erre tudtam csak gondolni, merthogy van villanymérő, hivatalosan lezárva, ahogy azt kell. Lásd alant, klikkre nagy lesz (tényleg nagy):

Talán gondnokok?

Meg kell hagyni, tényleg ritka az ilyen jó helyen fekvő ingatlan, hatalmas kerttel, jó megközelíthetőséggel. De mégis felmerül bennem a Tornóczky-kérdés: és akkor ezt így hogy? Természetesen nem csak ez érintett rosszul. Rosszul érintett a szétfújkált épület, az, hogy a rét jobb oldalán emelkedő dombot gyakorlatilag totálisan beépítették, rosszul érintett minden.

Büszkén hirdették, hogy akadálymentesítették a rét körül futó tanösvényeket: maguk a kőösvények valóban nem vetekszenek egy agility park bonyolultságával, de a fából készült felhajtók/drop-in boxok között van egy összefüggés: hogy ahová vezetnek, ott normális kerekesszékes nem fog boldogulni. Kár, hogy nem fényképeztem le, így hinnetek kell nekem: mint az Aréna Plaza melletti feltúrda, olyan nagyjából.

Sokat írtam, de hogy is van a mondás? Egy kép többet ér ezer szónál? Nos, ha ezernél nem is, biztos vagyok benne, hogy jobban mesélik a dolgot. Azért jó látni, hogy nem lesz teljesen az enyészeté, gondozzák, fejlesztik... De először helyre kellene hozni a mások által okozott kárt, és aztán fejleszteni. Persze, hogy ez így nem jó és nem így kellene lennie, de ha egyszer ez a helyzet... És remélem, egyszer letörik a keze azoknak, akik összerondították az én Rétemet.

Persze lehet, hogy ha verőfényes napsütésben mentem volna, akkor szebben láttam volna a helyzetet... De az egy mondatban két volna sosem szokott jót sugallni. Az is lehet, hogy a domb már évek óta be van építve, az is lehet, hogy tök hangulatos még mindig szép időben. De én szomorkásan ballagtam haza.

Budapest relatíve belvárosának, egyik turisztikai gócpontjának egyetlen valamirevaló zöldfelülete a Városliget. Egykor királyi vadászterület volt, azelőtt meg mocsaras vidék, aligátorokkal, anakondákkal, misztikummal telve. Aztán egy honfitársunk kint járt Ángliában és olyat látott, amit jónak tartott meghonosítani. Nos, akkoriban még nem voltak olyanok a határozathozók, hogy évekig verték egymás faszát, mire megszültek egy-egy "Igen, ez mehet"  döntést: az ezeréves ünnepségekre (aka Millennium) angol módra parkosították a területet. Ekkor épültek meg az olyan elhanyagolható látványosságok, mint a Hősök tere, netalántán a Vajdahunyad vára. Ezek után folyamatosan húzták fel egyre-másra a jobbnál jobb, szebbnél szebb, ötletesebbnél ötletesebb épületeket: a Műjégpályát, a Fővárosi Állat- és Növénykertet, a Vidámparkot, a Fővárosi Nagycirkuszt, a Széchenyi fürdőt, a Szépművészeti Múzeumot, a Műcsarnokot és a Közlekedési Múzeumot. (A Wikipedia-ról loptam mindent.)

Hát igen.

Na de ne törődjünk a jelen sanyarú helyzetével, kemény nép a magyar, hát még a pesti! Egy kiadós szombati ebéd után gyalogtúrára indultam (ezt megelőzte egy kis alvás, természetesen) városunk egy bizonyos pontjára. Hogy ott mit csináltam, egy másik poszt fogja leírni, lényeg a lényeg, eljutottam a Grimm-testvérek horrorjának ihletadó épületéhez: az igazi, hamisítatlan, echte Mézeskalács-házhoz. Nem is nagyon fecsérelném a betűket, hogy is mondta egy nálam minden bizonnyal sokkal okosabb ember?

"Egy kép többet ér ezer szónál." Ha ezernél nem is, de pár száznál biztos. Felhívom a kedves Olvasók figyelmét, hogy ha a kép fölé viszik a kurzort, akkor mindenféle frappánsnak és viccesnek gondolt képaláírást olvashatnak, továbbfokozandó az ellenem érzett szeretet/gyűlöletet/semlegességet.

Hazudtam, kicsit mégis írnék. Miért nem járőröznek többet a polgárőrök vagy a rendőrök többet a ligetben, ha tudják, hogy egyszerűen undorító, ami ott megy? Hiába van télvíz, elképzelhető, hogy a turista azt gondolja, hogy Hősök terén túl, a Nagy Erdő másik oldalán is van élet; csórikám elindul, az első csöveslaknál csodálkozik, a másodiknál értetlenül rázza a fejét, a harmadiknál pedig felírja a noteszébe, hogy otthon elmondhassa a többieknek, vigyázzanak, ne lépjék át a zöldhatárt Magyarország és Balkánia között.

És ne jöjjenek nekem a nagy embervédők, hogy próbáljam ki milyen csövesnek lenni, meg hogy ők is csak emberek, és hogy nincs hol lakniuk.

1. Akkor vigyék haza, szarassák a saját budijukba, fürdessék, etessék őket.

2. Igen, emberek, nem is mondtam, hogy nem.

3. De igen, van hol lakniuk: több ágy van a hajléktalanszállásokon, mint amennyit kihasználnak.

Van Budapesten egy szinte mindenki által ismert buzi srác: eddig alig találkoztam olyannal, aki ne látta volna, akitől ne kért volna pár forintot, esetleg dezodort, mert büdi a honcija. 

Ezt a valakit azért jegyzi meg az ember, mert rendhagyó a megjelenése, a hangja, a szaga. Nem lehet csak úgy elfelejteni. Ebből kiindulva érdemes lehet azon elgondolkodni, hogy az ember hányszor látja unalmas és szürke hétköznapokon ugyanazokat az arcokat: csak éppen nem jegyezzük meg, mert semmi extra, semmi maradandó nincs azokban. Érdekes kísérlet lehetne, melyet egy ismerősöm talált ki: mindenkinek, akivel találkoznék, ragasztanék a homlokára egy piros pöttyöt és ha nem lőne le az egyikük, akkor mérném, hogy mennyi idő elteltével jönne szembe egy pöttyös fej. Vagy valami ilyesmi, az ő előadásában jobban hangzott.

Hogy ne csak üres fröcsögéssel teljen el ez a bejegyzés, ím, egy másik látványosság, egy szintén sokak által ismert férfinak a főszereplésével. Közel sem annyira plebs-celebriti, mint a fentebb írt köcsögi, de érdemes figyelni az utcákat, pláne a 4-6-os villamos vonalán. Különös ismertetőjegye, hogy imád trappolni. A Wesselényi utcai megállóval szemben lévő Plus boltba általában 5 perc alatt hatol be, mert az ajtót egy különleges rituális tánccal közelíti meg. (További érdekesség, amelyet ugyan a felbontás miatt nem mindig látni, de az egyik kezével szinte állandóan ördögvillát formáz, metáááál.)

Sokszor láttam már Őt, és mindig bántam, hogy nem volt nálam semmilyen kamera. Na de most. Ráadásul micsoda eksönt sikerült egyből lencsevégre kapnom! Trapp úr keményebb a Combinonál, vagy mégsem.

A perspektíva sajnos közel sem tökéletes, de nem volt időm átfutni az autók előtt, így a videó címe akár Trapp úr és a Fa is lehetne. De nem lesz.

Frenetikus sikerű blogomban elkezdtem feltérképezni a budapesti aluljárókat; akkor még fiatal voltam, meggondolatlan, a belső tűz hajtott és azt ígértem, hogy hetente fogok nektek aluljáró-feltáró postokat gyártani. Azonban azóta lehiggadtam, komolyodtam, lustultam, és beláttam, hogy ezt a roppant szoros határidőt nem mindig fogom tudni betartani.

De félre a viharos múlttal, lássuk mink van most! Hát naná: a Kálvin tér, ahol gyakorlatilag már készen van a metróállomás, ahol megköszönik a bérlet felmutatását az ellenőrök és ahol az olasz divatvilág legutolsó trendje szerint ruházhatjuk fel magunkat elképesztően kevés pénzből.

Túltettem magam az első post okozta meghatódottságon. Létezik egy hely itt Budapesten, mely nagyjából a belvárosban helyezkedik el, város a városban: Erzsébetváros. Ez a hetedik kerület, személyes lakhelyem. Itt, a multikulti (háh, érted) kellős közepén van egy állítólagos tündérország, melyet az Erzsébetvárosi Lap egész egyszerűen így nevez: " Erzsébetváros zöld oázisa, a Barát utca".

Az utóbbi napokban gatyarohasztó meleg volt, így nem mentem anyagot gyűjteni. Éppen ezért vadonatúj rovattal jelentkezem a héten.

Ez pedig a RETRÓMÁNIA!

Szépen átdátumozom régebbi posztjaimat, aztán lehet olvasgatni, hogy milyen volt a Budapest Száksz régen.

Ha tetszett, kommentben kifejezhetitek a szúnyog szóval. Ha nem, akkor kifejezhetitek a tetszett szóval.

Ha nem lesz komment, akkor óriási sikerként könyvelem el az adott poszt újrapublikálását.