Budapest relatíve belvárosának, egyik turisztikai gócpontjának egyetlen valamirevaló zöldfelülete a Városliget. Egykor királyi vadászterület volt, azelőtt meg mocsaras vidék, aligátorokkal, anakondákkal, misztikummal telve. Aztán egy honfitársunk kint járt Ángliában és olyat látott, amit jónak tartott meghonosítani. Nos, akkoriban még nem voltak olyanok a határozathozók, hogy évekig verték egymás faszát, mire megszültek egy-egy "Igen, ez mehet"  döntést: az ezeréves ünnepségekre (aka Millennium) angol módra parkosították a területet. Ekkor épültek meg az olyan elhanyagolható látványosságok, mint a Hősök tere, netalántán a Vajdahunyad vára. Ezek után folyamatosan húzták fel egyre-másra a jobbnál jobb, szebbnél szebb, ötletesebbnél ötletesebb épületeket: a Műjégpályát, a Fővárosi Állat- és Növénykertet, a Vidámparkot, a Fővárosi Nagycirkuszt, a Széchenyi fürdőt, a Szépművészeti Múzeumot, a Műcsarnokot és a Közlekedési Múzeumot. (A Wikipedia-ról loptam mindent.)

Hát igen.

Na de ne törődjünk a jelen sanyarú helyzetével, kemény nép a magyar, hát még a pesti! Egy kiadós szombati ebéd után gyalogtúrára indultam (ezt megelőzte egy kis alvás, természetesen) városunk egy bizonyos pontjára. Hogy ott mit csináltam, egy másik poszt fogja leírni, lényeg a lényeg, eljutottam a Grimm-testvérek horrorjának ihletadó épületéhez: az igazi, hamisítatlan, echte Mézeskalács-házhoz. Nem is nagyon fecsérelném a betűket, hogy is mondta egy nálam minden bizonnyal sokkal okosabb ember?

"Egy kép többet ér ezer szónál." Ha ezernél nem is, de pár száznál biztos. Felhívom a kedves Olvasók figyelmét, hogy ha a kép fölé viszik a kurzort, akkor mindenféle frappánsnak és viccesnek gondolt képaláírást olvashatnak, továbbfokozandó az ellenem érzett szeretet/gyűlöletet/semlegességet.

Hazudtam, kicsit mégis írnék. Miért nem járőröznek többet a polgárőrök vagy a rendőrök többet a ligetben, ha tudják, hogy egyszerűen undorító, ami ott megy? Hiába van télvíz, elképzelhető, hogy a turista azt gondolja, hogy Hősök terén túl, a Nagy Erdő másik oldalán is van élet; csórikám elindul, az első csöveslaknál csodálkozik, a másodiknál értetlenül rázza a fejét, a harmadiknál pedig felírja a noteszébe, hogy otthon elmondhassa a többieknek, vigyázzanak, ne lépjék át a zöldhatárt Magyarország és Balkánia között.

És ne jöjjenek nekem a nagy embervédők, hogy próbáljam ki milyen csövesnek lenni, meg hogy ők is csak emberek, és hogy nincs hol lakniuk.

1. Akkor vigyék haza, szarassák a saját budijukba, fürdessék, etessék őket.

2. Igen, emberek, nem is mondtam, hogy nem.

3. De igen, van hol lakniuk: több ágy van a hajléktalanszállásokon, mint amennyit kihasználnak.