Az elmúlt hetekben nagy figyelmet kapott a bevezetendő terézvárosi dajdajholokauszt, amely témáról (uborkaszezon lévén) rengetegen rengeteg bőrt nyúztak le.

Az Indexen, illetve annak aloldalain publikált firkálmányok sok hozzászólást kaptak, szokás szerint és érthetően minden oldalról: odajáró bulizóktól, ott lakóktól, empatikustól, illetve olyanoktól, akik Gyulán laknak és kurvára nem érdekli őket, hogy mi történik a hatodik kerületben, mert Budapest = kutyaszar; egy idő után a bejegyzések és a kommentek is csak önmagukat ismételték.

A tervezet bevezetése mellett kardoskodók és annak módfelett örvendők egyik rengetegszer durrogtatott szólama az volt, hogy "nincs kedve munkába menet a hányásfoltokat kerülgetni, sem pedig hallgatni a kapualjban szaró, ne adj isten, kúró párt hallgatnia - pláne, ha ezeket egyszerre teszik." Ez azért viszonylag érthető, hát ez itt nem a Woodstock bazmeg. 

De mit tesz az olvasó, ha sok olyan hozzószólást olvas, hogy tele van okádékkal az amúgy csodálatos, tüchtig kis kerületük, ahol a szabolcsi gazda személyesen viszi házhoz minden reggel a friss tejet, a muskátlik pedig bármely stájer házat megszégyenítik? Hát még a végén elhiszi.

Pedig.

Az objektív igazság feltárása mindig is a mottója volt ennek a dokumentarista blognak, így hát az eddig megjelent, semmitmondó, a kiküldött, rosszul fizetett fotósok által ellőtt képeket beszúró posztok után következzen igazi terepmunka, alátámasztandó, avagy megcáfolandó a kommenteket. A fényképezésre most vasárnap (2009.08.02.) reggel öt és hat óra között került sor.

Reprezentatív felmérésem során mind romkocsmát, mind pedig a fehér Converse tornacipőtől elhatárolódó emberek által messzire elkerült helyeket is érintettem; utóbbi helyek leginkább arról ismerszenek meg, hogy egy házmestert nem lehet megkapni 800 forint alatt, és a nők rukkolával táplálkoznak. Így született meg az alábbi, a Cartographia Magyarország Zrt. szíves együttműködésével készült térkép, mely az általam bejárt útvonalat mutatja be.
 

Sárga a start

Kiindulási pontomnál, a Király utcai Smatch bejáratánál azt gondoltam térdig fogok gázolni a félig emésztett gombás pizzák maradékában.

Igen bíztató volt a kezdés, bár erősnek semmiképp nem mondható. Érzésem szerint (hehe) már egy napos lehetett ez a kis mártás, melynek nagy valószínűség szerint egy kiadós Koccintós édes vörösbor volt az alapja.

Gondolom sokan legörgettek már az oldalon, hogy találjanak valamiféle Indafotó-képcsíkot, amiben 23, de inkább 310 hányást tartalmazva mutatná be a mai duhajkodók táplálkozási szokásait.

Nos, kedves olvasók, sajnálom, de nem szolgálhatok ilyennel.

A jelzett útvonalról többször is letértem, hiába az van rajzolva a térképen, hogy egyből balra/jobbra fordultam. Nem; ha a sarokról bármi gyanús foltot, esetleg reggeliző galambhordát láttam az utcán, odamentem megnézni, hátha. De nem. Semmi.

Egészen eddig. Egyszer csak ott volt, ott voltak, egyből kettő.

A fröccsenés mértékén jól megfigyelhető, hogy habár a delikvens nyilvánvalóan érezte, hogy felesleges volt aznap este ételbe invesztálnia, a torkán felszaladó, ízletes falatkák meglepetésszerűen támadtak. Ez pedig azt ereményezte, hogy a homo erectus ősökhöz méltó módon egyenesen háttal mozgó emberünk nagy sebességgel görnyedt előre, így adván némi pluszt a kiszabaduló szőlőlének, amely a hatodikos általános iskolai osztálykirándulást eszünkbe juttató taccsanással ért földet. A hányás kisebb méretű testvére a fényképezőgép akkumulátorának kímélése végett nem került megörökítésre.

Jókai tér előtt, nem sokkal. 

Tunguzkai jelleg

Ezután elmentem a Kuplung felé, aztán ki a Nagykörútra, ami meglepően tiszta volt, be újra a Jókaiba, Weiner, Bajcsy, majd kis kóborlás után Király utca eleje.

(A felemelő végszó előtt: ha valaki ismer egy igazán fertőzött helyet, akkor írja meg. Hozzászótlanság esetén írásom tartalma 100%-os elfogadásra kerül mindkét részről, így a további viták teljesen parttalanok.)

És hát akkor összegezzünk, SWOT-analízis light.

A Terézvárosba járó szórakozók a kultúrált kategóriába sorolhatóak, a nagy számok törvényei alapján azonban mindig lesz egy-két deviáns személy, aki mindennmű testnedveitől a nem az ő tulajdonát képező négy fal között szabadul meg. Ezt el kell fogadni, részeg emberek mindig lesznek, habár Draskovics Tibor valószínűleg már vizsgálja ennek betilthatóságát.

Minden részletre kiterjedő nyomozói munkám során mindössze kettő darab hányást találtam, arra a következtetésre jutottam, hogy a hatodik kerületben bebaszók vagy a vendéglátóipari egység vécéjébe, vagy pedig a kukákba végzik el a dolgukat, esetleg (nagyon derék módon) a szomszédos kerületekbe járnak át hányni. Áthányni. Ez pedig megint csak arra enged következtetni, hogy ide kultúremberek járnak!

Az objektivitás jegyében azért meg kell említenem, hogy a Jókai utcában az egyik kapualjban békésen aludt egy öltöny-nyakkendős úriember, de lefényképezésére sajnos nem volt módom, mert egy aggódó járókelő keltegette, én pedig konfliktuskerülő vagyok.

Szerintem sokkal jobban kellene aggódnia minden ottlakónak az egészen elképesztő számú csöves és a rettenet mennyiségű szar miatt.

És még valami: nem minden pisa emberhez köthető.