Afterkarácsonyi edzésem után az Örs vezér terére vetett életem gyorssodrú folyama, azon belül is a minden bizonnyal híres és szeretett Árkád pláza elé. Az Örsön nincs túl sok említésre méltó dolog: az egyik a metrókijárattól jobbra elhelyezkedő grillcsirkés kocsi, a másik a metrókijárattól jobbra elhelyezkedő grillcsirkés kocsiból szálló illatok.

- Elvtársak! Nem maradhat ez így tovább. Tegyünk valamit! - hangzott el egy cigifüstös, bágyadt hangulatú közgyűlésen a városházán.

Összefogtak hát a kisvállalkozók, az önkormányzat és a kínai gyerekmunkások, ezért mintegy harminc négyzetméteren grandiózus ádventi kirakodóvásárt rendeztek immár többedik alkalommal a villamossínek és az Árkád között. Mint mindig, mindenben, mindenhol, McDonald's (öt M betűvel kezdődő szó, ki a király, én, köszi) itt is volt aljas indok, ez pedig mi más is lehetett volna, mint a gonosz, amerikai típusú bevásárlóközponttól való vásárlók elédesgetése, pénztárcájuk kizsigerelése, önnönmaguk meggazdagítása volt. (Ezzel természetesen nincs is semmi baj, nyugodtan próbálkozzanak csak konkurenciát állítani, mert az, hogy beengedték ezeket a monstre épületeket a városhatáron belülre, rengeteg negatív társadalmi és gazdasági kihatással járt. Ha szociológus lennék, nekem állandó merevedésem lenne egy shopping centre-ben, baromi érdekes dolognak tartom az itt tartózkodókat megfigyelni, hisz roppant szomorú látványt nyújtanak azok a fiatalok, akik egyetlen szó kiejtése nélkül, pusztán a fizikai megjelenésükkel kimerítik a plázageneráció fogalmát. Fizimiskájuk alapján viszonylag könnyen és magabiztosan tipizálható ez a faj, bundájuk/szőrük/bőrük azonban széles spektrumon mozog: létezik a plázapicsa, ki X-IT ruhában illegeti magát, csípője a mínuszokban is kilóg és csodálkozik, ha 37 évesen már a harmadik halott babáját hozza világra; ennek a hölgytípusnak állandó escortja, a kívül nagyméretű, nagyon kopasz, nagyon izmos, nagyon smukkos, a ruházaton általában ezüstös jellegű, szigorúan 476-OS TIMES NEW ROMAN BETŰTÍPUSSAL KIÍRT ARMANIS, belül nagyon ostoba férfi; ott vannak aztán a fiányok, akikről csak a ruházatuk levétele után lehetne megállapítani, van-e himbilimbi, avagy sem, hisz teljességgel egyformán néznek ki: egyik szemük sír, a másik haj; aztán ott vannak az emóból eredeztethető, ámde a deszkás (báh!) stílus felé vezető út második kilométerénél megakadt humanoidák, akik ebben a nagyon idétlen répanadrágban lepték el a világot; aztán ott vannak a suttyók, akiknél az a legmenőbb, akinél a leghangosabban szól telefonról a Zémeg adó valamely toplistás előadójának a slágere, polifón dallam pluszpont; a lista tetszés szerint bővíthető.)

Fogalmam sincs, hogy mit akartam ezzel az egésszel, látszik, hogy régen írtam nagyobb lélegzetvételű posztot. A kirakodóvásár nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az Árkádban az idén még többen voltak, a globalizációs folyamatokat sem sikerült megállítani, a KFC még mindig gyalázatos körülmények között végez azokkal a csirkékkel, amelyet jóízűen tömsz a pofádba és még mindig forog a Föld. 

Persze a szemetet nem sikerült összetakarítani, hisz az nem az enyém - gondolta Pista bá, majd becsomagolta gravírozott, ámde el nem adott tőrjét a dobozába és hazament.

Hü-Vei Ghom Bah úr sem érti a helyzetet

 Ui.: Ma este az A38-on Heaven Street Seven koncert, melynek gerincét (reményeim és nagy valószínűség szerint is) az újonnan megjelent Jazz című album adja majd. Gyertek!