Sok egyéb mellett az a baj a magyarral, hogy állandóan kussol. Amiért egy finn éhségsztrájkba kezdene a polgi háza előtt, egy ír lázadást szítana, egy német pedig letankozná az önkormányzati épületet, azért szegény magyar polgártársunk csak magában morog. Egyrészt ki tudhatja, hogy mi baja származhat abból, ha szól, másrészt mert tudja, hogy nem lesz foganatja kérésének, kérdésének, panaszának.
Balázs azonban tökös gyerek módjára eleget tett állampolgári kötelezettségének és értesítette az illetékes szervet arról, hogy mi is a helyzet a Markusowszky téren. Az űrből ez még nem látszik, de már alakul.
Tisztelt "Közterület-felügyelet"!
Naponta járok a Markusowszky téren, illetve mellette (mivel már több mint egy éve le van zárva, bár érdemi munka csak nagyon ritkán történik a lezárt területen).
Ami számomra igazán bosszantó, hogy egyesek itt rakják le a szemetüket, ahogy a mellékelt fotókon látható. A kutyagumi- és húgyszagról már nem is beszélve.
Többször láttam már FKF-es munkásokat is a tér padjain - megpihenni.
Senkit nem zavar a park körüli mocsok?
Miért nem lehet tenni valamit?
A fotókat egy Budapesttel foglalkozó blognak is elküldtem: http://ilovebp.blog.hu/
Üdvözlettel:
XY Balázs
Balázsnak a képeket köszönjük, és azt is, hogy jelezni fogja, ha történik valamilyen fejlemény az ügyben. Például a környékről most már mindenki oda fogja vinni a szart, ilyesmi.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
garage 2010.03.31. 11:53:25
Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2010.03.31. 13:25:33
Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.04.06. 17:09:13
DArchAngel 2010.04.21. 13:48:14
Sajnos, én többször látok olyat, amikor kedves polgártársnak kellene beszólni, mint pl. a minap annak az úriembernek nem nevezhető humanoidnak, aki fényes nappal a kiürült sörösdobozt lazán a bokorba vágta. Kuka 20 méterre, haladásirányban, b+!
Nem csak a fejétől bűzlik itt már a hal.