A Barcsay utcánál, a megboldogult Plus helyén (a lánc teljes felvásárlása miatt) nyílt egy Spar.

Eddig ebben nincsen semmilyen hírérték, legfeljebb a cég honlapján elmondhatják, hogy már 39, hanem kerek 40 helyen várják sok szeretettel, szakértelemmel, folyamatosan ellenőrzött árakkal és helyben készült kiflivel a kedves vásárlót, sőt Vásárlót.

Azonban a Plus bolt előterében volt egy hentes, méghozzá az Árpád húsbolt. Lehet, hogy csak szerencsénk volt eddig a családban, lehet, hogy más egy patkányfejet talált a tarjában, de nekünk eddig semmi problémánk nem volt, jó minőségű árut kaptunk barátságosnak mondható áron.

Na, de itt következik a drámai rész.

A Spar kidobta az Árpád húsboltot, vagy legalábbis saját logós lett.

Ez azt hozta magával, hogy fizetni nem ott kell, ezért ha az ember fizetni szeretne, akkor a vásárlókat egyéb termékek megvásárlására ösztönözvén szépen körbevezetik az egész bolton. Ez már eleve egy bunkó dolog. Mert én nem akarok beállni a nyugdíjas után, akik először mindig leolvassák a fizetendő összeget a pénztárgépről, majd ez után kezdenek el turkálni a pénztárcájukban, hogy aztán az 1743 forintot egy ezresből, egy papír és egy fém kétszázasból, egy százasból, a maradékot pedig tetszőlegesen, de lehetőség szerint a legkisebb értéket képviselő fémpénzből kapargassák össze. Persze mindig az a vége, hogy az egészet kiborítja a pénztárosnő kezébe, aki 4 másodperc alatt összeválogatja.

De kanyarodjunk csak vissza!

Így néz ki most a Spar, szemben állva az utcai fronton a bejárattal:

Gondoltam megnézem, mit tudnak ezek a spáros hentesek, veszek valamit. Kutyának csirhefarhátat, mondjuk. És akkor, ha már ott voltam (annak ellenére, hogy drágább az átlagnál) beljebb szerettem volna menni, bevásárolni a hétvégére.

Dráma2: nem volt bevásárlókosár. Ez önmagában nem szokott gondot jelenteni, ha mondjuk, egy kiflit akarok venni (igaz, felettébb gyanús és dekadens kosártalan viselkedésem mindig rámakaszt egy biztonsági őrt, aki minél közelebb érek az alkoholos polcokhoz, annál izgatottabb lesz), de jelen esetben tejet (jézus!), kenyeret (há!), sört (hohó!) és egyéb is a listán szerepelt, úgyhogy markom nem bizonyult volna elégnek.

De kosár sehol. Szóltam a pénztárosoknak, hogy csókolom, nincsen kosár. A néninek kb. annyira ment fel a vérnyomása, mint valamelyik szaúdi hercegnek, ha közlik, hogy összetörték az egyik terepjáróját, rezzenéstelenül húzta át jobbról balra a szerencsésebb, kosaras vásárlók áruit, akiknek viszont még szükségük volt a kosarukra a pénztártól való távozáskor. Hát gondoltam süket szegény, milyen rendes ez a Spar, felvesznek ilyen nehezebb sorsúakat is. Átmegyek a másikhoz, csókolom, nincsen kosár, mindjárt hoznak.

Lementem az elválasztó mellé, vártam, és hát nem történt semmi. Közben felgyülemlett egy kisebb, kosártalan tömeg, és amolyan kis magyar District-9-ként álltunk viszonylagos elszeparálásban, és kajabáltunk, hogy hozzanak már kurva kosarat, mert megy a vonat, már főzni kellene otthon, mert szarnom kell.

Ebben a Sparban pedig senki nem hozott nekünk kosarat.

Szerencsénk volt, mert időközben végzett a zacskókba való bepakolással némely vásárló, és megpróbálta nekünk odaadni a kosarát. Csakhogy, az elválasztó molekuláris szerkezetét nem tudták megváltoztatni, úgyhogy a fal fölött kellett odaadniuk. Oda is adták volna, ha elég magasnak bizonyult volna a hölgy, pontosabban hölgyek, mert rendes-dolgos háziasszonyként csak nők voltak akkor, akik végeztek, úgyhogy jobb megoldás nem lévén, elkezdték átdobálni a kosarakat a fal fölött, mialatt a pénztáros nénik zavartalanul mutatták a vonalkódokat a lézernek, és az amúgy mindig aktivizált biztonsági őrnek nyoma sem volt.

Miközben a társadalmi összefogás és szolidaritás jegyében piros bevásárlókosarak záporoztak az égből, és mindenki mehetett költeni (mindezek után, éljen a szakadó eső!) a boltba, akkor röhögtem csak fel hangosan. Bazdmeg, de most tényleg, képzeljétek el ezt a jelenetet. Hihetetlen.

Ráadásul a kolbász is borzasztó volt.